Angelika
-1 °C
3 °C
Index - In English In English Eng

Szagról ismerik meg rokonaikat a pingvinek

2011.09.24. 17:19

A szaguk alapján azonosítják a rokonaikat és választanak maguknak családon kívül társat a pingvinek – állapították meg a szakemberek, egy lehetséges magyarázatot kínálva arra, hogy miként képesek eligazodni ezek a madarak a hatalmas kolóniáikban.

A PLoS One című netes tudományos folyóiratban megjelent eredmények azt mutatják, hogy a pingvineknek sokkal fejlettebb a szaglásuk, mint azt korábban gondolták a szakemberek. A felfedezés nagy segítséget jelenthet a veszélyeztetett pingvinfajok védelmét célzó programok kidolgozásában.

A pingvinek monogámiában élnek és megosztják egymás közt a gyermeknevelés feladatait, amikor egyikük elhagyja a fészket, hogy táplálékot szerezzen a családnak. A több napos zsákmányszerzésekről hazatérő madaraknak pontosan kell azonosítaniuk családtagjaikat a hatalmas kolóniában. Korábbi tanulmányok már bebizonyították, hogy a tengeri madarak a szaglásuk révén képesek tájékozódni és élelmet keresni, ám ez az első tanulmány, amely szerint a rokonok felismeréséhez is ezt a képességüket használják.

A Chicagóhoz közeli Brookfield Állatkert kutatói egy tucatnyi veszélyeztetett Humboldt-pingvint (Spheniscus humboldti) vontak be a vizsgálatukba. A szakemberek mintát vettek az egyes madarak által a tollászkodáshoz használt szúrós szagú olajból, amelyet aztán kutyaólak belső falaira kentek fel, majd hagyták a pingvineket, hogy szabadon felfedezzék az eb lakokat – idézi a tanulmányt a Daily Telegraph.

A madarak képesek voltak különbséget tenni a rokon és nem rokon társaik szaga között, és több időt töltöttek az ismerős illatú ólakban. "Az olyan madarak számára, amelyek nagy kolóniákban élnek a vadonban, mint például a pingvinek, fontos a szomszédok ismerete, hogy könnyen megtalálják a saját fészküket és ugyanilyen könnyen kijöjjenek a közvetlen lakótársaikkal" – mondta Jason Watters, a Chicagói Állattani Társaság kutatója.

A családtagok felismerésének képessége segít kivédeni az egészségtelen utódok születésével fenyegető vérfertőző kapcsolatokat is a kolónián belül. Amikor a távolabbi rokonok és a teljesen idegen pingvinek szagát árasztó kutyaólak közül választhattak a madarak, akkor leginkább az ismeretlenség illata vonzotta őket, vagyis kiszagolták a rokonaikat és sokkal nagyobb érdeklődést mutattak a potenciális új partnerek iránt. A szakemberek szerint az új felfedezés nagy segítség lehet az állatkertek tenyészprogramjai számára.