- Ezen a vidéken nincs szürke medve.
- Ezt is könyvekből tanulta? - nevetett Sam. - Tévedés! Grizzly itt is akad, a hegyek között. A folyót követve, néha bemerészkedik a prérire is. Nem is szeretek beszélni róla!
Egyikünk sem sejtette, hogy ez az "elméleti" beszélgetés már másnap hátborzongató valósággá válik.
Ezzel a hátborzongatóan valóságos felütéssel vezeti be Karl May, a vadnyugati élet avatott krónikása Old Shatterhand grizzlykalandjait a Winnetouban, hogy aztán néhány lövéssel és késszúrással kivégeztesse a vérengző fenevadat.
Az Old Shatterhandhoz hasonló hősök és a mostoha körülmények addig pusztították a rettentő medveként (Ursus horribilis Ord) is ismert állatot, hogy 1975-ben az Egyesült Államok felvette a veszélyeztetett fajok listájára. A helyzet azonban mostanra megváltozott, elsősorban a Yellowstone területén: míg harminc éve, amikor a törvényt elfogadták, 136-312 grizzly élt a nemzeti parkban, és a fajt a kihalás réme fenyegette, mára több mint 500-an vannak, jelentette be csütörtökön Lynn Scarlett belügyminiszter-helyettes.
Medvebizottság
A nagyszerű eredmény annak az átfogó medvementő stratégiának köszönhető, amelyet szövetségi és állami szakértők dolgoztak ki: az elmúlt évtizedekben nemcsak az állatokat figyelték folyamatosan, hanem azt is ellenőrizték, mivel táplálkoznak és milyen változások zajlanak le élőhelyükön. Az 1980-as években több ügynökség részvételével még egy grizzlymentő bizottságot is felállítottak (Interagency Grizzly Bear Committee, IGBC), amelyben az összes érdekelt állam, Wyoming, Idaho, Montana és Washington szakértői helyet kaptak.
Ez alatt az idő alatt a Yellowstone parkban élő grizzlyk a világ legalaposabban tanulmányozott medvefajává váltak, és a populáció az 1990-es évektől évi 4, majd 7 százalékos növekedésnek indult. A grizzlyk élettere az 1975-ös törvény óta összesen 48 százalékkal nőtt, és megtörtént, hogy a kutatók az élőhely feltételezett határaitól 90 kilométerre is láttak szürke medvét.
Az Egyesült Államok területén a Yellowstone parkon kívül négy másik grizzlypopuláció él - van köztük, amelyik 400-500 állatot számlál, van, amelyik csak ötöt-; ezek továbbra is veszélyeztetettnek minősülnek.