Szilárda
-4 °C
3 °C

Csökkent az ózonlyuk mérete

2007.10.21. 19:12
A csaknem ötmillió négyzetkilométeres zsugorodásról leginkább a kedvező időjárás tehet, így messzemenő következtetéseket nem kell levonni belőle. A déli féltekén élők azért örülnek.

A NASA mérései szerint a tavalyihoz képest 16 százalékkal csökkent az ózonlyuk mérete az Antarktisz felett. Szeptember közepén a Földet az ultraibolya sugárzástól védő ózonpajzson tátongó lyuk mérete 25,1 millió négyzetkilométer volt, míg tavaly ilyenkor 29,8 millió - mondta az AP hírügynökségnek Paul Newman, az amerikai űrkutatási hivatal atmoszférakutatója.

Az ózonlyukat 1985-ben fedezték fel, és nagyjából azóta küzdünk ellene, az ózonpajzsot károsító gázok kibocsátásának csökkentésével. Ezek az anyagok 40-100 év alatt tűnnek el véglegesen a légkörből, ezért hiába szabályozzák nemzetközi egyezmények a veszélyes anyagok (a leghírhedtebb a hűtőgépekben és dezodorok hajtógázaként használt freon) felhasználását, a koncentrációjuk a légkörben 2001 óta alig három százalékkal csökkent.

Az ózonlyuk mérete az elmúlt 15 évben alig változott, a július és október között megfigyelhető jelenség főként az időjárástól függően lesz az egyik évben nagyobb, a másikban kisebb. Idén az átlagnál magasabb hőmérséklet, és a szokatlanul sok vihar miatt húzódott össze a lyuk, mondta Newman, hozzátéve, hogy ha a csökkenés ebben a tempóban folytatódna, 2070-re tűnne el végleg a déli félteke fölül az ózonlyuk.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!