Hologramegyüttesek és szupravezetők a kutatók éjszakáján

Intelligens anyagokról, virtuális akusztikáról és a sokoldalú atomenergiáról lesz szó pénteken, a Kutatók Éjszakáján a budapesti műegyetemen. Az országos programban tizenkét intézény vesz részt.

Kilenc város tizenkét intézményében, hatszáz kutató részvételével, kétszáznál is több rendezvény várja szeptember 28-án pénteken, a Kutatók Éjszakáján az érdeklődőket. A budapesti műegyetemen például a látogatók megnézhetik a repülésszimulátort, és megtapasztalhatják, hogy milyen egy nagy utasszállító gépet vezetni.

A virtuális akusztika laboratóriumában az érdeklődők megismerhetik a modern jelfeldolgozás módszereit. Ez talán túlságosan tudományosan hangzik, holott valójában azt a technológiát mutatják be, amely lehetővé teszi, hogy laboratóriumban állítsunk elő valóságos hangokat. Például azt, hogy egy hangversenyteremben mit hallanánk, ha az épület közelében elhúzna egy repülőgép.

A hologramkiállításon a látogatók két hologramegyüttest járhatnak körbe: az egyik a holografikus koronamásolat, a másik Neumann János fényszobra. Az érdeklődők interaktív kiállításon ismerkedhetnek meg a szupravezetés jelenségével, lesz fényfestő performansz, és be lehet majd menni az egyetemen működő atomreaktorba.

A műegyetemen az intelligens lágy anyagokat is bemutatják, ezek ugyanis roppant fontosak lehetnek a jövőben. Az egyetem közleménye meg is megyarázza, hogy miért: ipari anyagaink többnyire kemények, merevek és szárazak, a biológiai anyagok többsége viszont lágy, rugalmas, nedves, és a környezetével aktív kapcsolatban van. A kiállításon az intelligens lágy anyagok néhány jövőbeni gyakorlati alkalmazására láthatók majd példák.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32