Tömeghipnózis az éjszakában
További Tudomány cikkek
- Fidrich Róbert: Az Európai Bizottság javaslata teljesen tudománytalan
- Elnyeli a föld a kínai nagyvárosokat
- Az őskorallok minden élőlénynél előbb világítottak az óceánok mélyén
- Meglepő dolgok derültek ki az Alzheimer-kór okairól egy új kutatásból
- A légszennyezés lelassítja a kisgyerekek agyfejlődését
„És akkor tömegszexre, vagy csoportos öngyilkosságra fognak rávenni?”, találgatják hozzám hasonlóan laikus ismerőseim, akikkel a tömeghipnózis előtt beszélek, így az az ELTE Pszichológia Intézetében enyhe gyomorgörccsel üldögélek huszonöt idegennel körülvéve. A kísérletvezető asszisztensei szétültetik a közeli kapcsolatban álló résztvevőket. Csak az maradhat a teremben, aki aláír egy nyilatkozatot: „Kijelentem, hogy nem szenvedek semmilyen pszichiátriai betegségben, epilepsziában, a Kutatók Éjszakáján tartandó csoporthipnózis vizsgálat időtartama alatt nem állok alkoholos vagy kábítószeres befolyás alatt, valamint tudomásul veszem, hogy a vizsgálat kizárólag demonstrációs jellegű, így a továbbiakban ezzel kapcsolatos terápiára igényt nem tarthatok.”
Ölőüveg, kloroform
A Kutatók Éjszakája az Európai Bizottság támogatásával zajló egész napos eseménysorozat, amelynek célja a tudományos píár, vagyis a kutatói életpálya és a tudomány népszerűsítése elsősorban a 10-18 éves diákok körében. 2006-ban még mérsékelt érdeklődés mellett zajlott a kezdeményezés, idén megteltek a korlátozott résztvevőszámmal meghirdetett, izgalmasabb programok. Magyarországon tizenöt városban háromszáz program várja az érdeklődőket, ebből hármat választottunk. Túl vagyunk a BME Repülőgépek és Hajók Tanszék repülésszimulátor-bemutatóján, és a Budapesti Corvinus Egyetem arborétumában megtanultuk, hogyan kell elejteni a nappali és az éjjeli lepkéket.
A repülőgép-szimulátornál ugyan a helyszín felelősei negyedórában elmagyarázzák, hogy az utasszállító műszerfalán melyik LED mit mutat és melyik műszer mire való, de a program kevéssé interaktív, a látványos szimulátort kipróbálni sem szabad. Az ország egyetlen Rovartani Tanszékének programjában jobban bevonják a résztvevőket, mikroszkóp alatt a gesztenyefákat megbetegítő kártevő, a nagyításban meglepően szimpatikus küllemű aknázómoly lárváit keresgéljük faleveleken. Közben Dr. Haltrich Attila egyetemi docenstől mindent megtudunk a lepkefogás trükkjeiről, például, hogy az ölőüveg egyszerű befőttes, szalvétával és néhány csepp kloroformmal kitömve. Aztán, hogy a kék fény és a kvarclámpa a legtutibb rovarfogó, valamint hogy a szégyenlős lepkegyűjtők teleszkópos, összecsukható hálót vásárolnak, ugyanis kompromittáló lehet lepkehálóval az utcán mászkálni. A rovargyűjtés gyakorlatáról, a kertben felállított fénycsapdázásról lemaradunk, mert sietünk a hipnózisba.
Koncentráljon a kezén lévő pontra!
„Az elkövetkező bő egy órában azt fogjuk vizsgálni, hogy különböző szuggesztiók hogyan hatnak önökre. Egy 1958-ban a Harvardon kidolgozott nemzetközi sztenderd teszttel végezzük a kísérletet, amelynek a végén mindenki megtudhatja, hogy mennyire fogékony a hipnózisra”, mondja Varga Katalin, aki több évtizede foglalkozik hipnóziskutatással az ELTÉ-n. Mindenkit megnyugtat, hogy nincs semmilyen intim jellege a kísérletnek, pedig a biztonság kedvéért egy diktafont is hoztam magammal, hogy legalább a hangját rögzítsem, amikor esetleg hipnotikus állapotban majomhangokat utánozva szökdécselek valamelyik kísérleti társam nyakában. Sajnos a kísérletvezető a diktafon használatát nem engedélyezi, így csak homályos hipnotikus emlékeimből tudom felidézni a történteket.
A hipnotizőr először a beszűkült figyelem állapotát hozza létre, arra kér bennünket, az ölünkbe helyezett kezünkön fikszírozzunk egy pontot, miközben ő kitartóan, monoton hangszínét néha nyomatékokkal és sokszori ismétléssel erősítve mondogatja, hogy figyeljem meg, amint lecsukódik a szemem, ellazulok és egyre álmosabb vagyok. Az első gondolatom, hogy hehe, persze, most ittam meg két kávét meg egy különösen élénkítő hatású zöldteát, aztán a következő már az, hogy de jó volna becsukni a szemem és milyen rohadt nehéz a szemhéjam. „Próbáljuk meg minél inkább átadni magunkat a történéseknek, de ne erőltessünk magunkra semmit, a hipnotikus állapot az ébrenlét és az alvás között áll”, mondja Varga Katalin, és jóval azelőtt lecsukódik a szemem, hogy ő felszólítana, hogy most már az is csukja be, aki eddig valamiért nyitva tudta volna tartani.
A szkeptikusok számára a hipnotikus állapot nem létezik, csupán szerepjáték, társas behódolás, vagyis a hipnotizált a hipnotizőr elvárásainak igyekszik megfelelni. Az biztos, hogy aki nem akarja, hogy hipnotizálják, vagy meg akarja vezetni a hipnotizőrt, sikerrel jár. Ugyanakkor hipnotizált személyek agyműködéséről készített felvételek elárulták, hogy a hipnózis több, mint utasítások egyszerű követése: létezik olyan vizsgálat, ami szerint a hipnózisban eltérő agyi aktivitás látszik a két féltekében. Vagyis azok az emberek kevésbé hipnábilisak, akiknek logikában, racionalitásban gazdag bal agyféltekéjük aktívabb. Létezik olyan is, amely kimutatta, színszuggesztió esetén (amikor hipnotizáltnak azt mondták, hogy látni fog színeket, amelyek egyébként nem voltak jelen) az agy színérzékelésért felelős régiói fokozott tevékenységet mutattak. Az ELTÉ-n a hipnózissal kapcsolatos alapkutatások folynak, amelyeket aztán például fogorvosok, nőgyógyászok használnak fájdalomcsillapításra, ellazításra.
Tizenkettő per öt
A Kutatók éjszakáján a hipnotizőr tizenkét dolgot szuggerál a csoport tagjaiba: például, hogy előrebillen a fejünk, vagy annyira megmerevedik a felemelt karunk, hogy képtelenek leszünk behajlítani, vagy annyira elnehezedik, hogy pár másodperc múlva az ölünkbe hanyatlik. A következő szuggesztió szerint egy annyira zavaró légy zümmög a teremben, hogy ingerenciánk támad elhessegetni (éjszaka, ősszel, légy?), a rákövetkezőnél nem tudunk nemet inteni a fejünkkel, hiába próbálkozunk. Utóbbi két szuggesztióra egyáltalán nem vagyok fogékony, de a tizenkettőből ötöt magamének mondhatok. Ezzel közepes, vagyis teljesen átlagos a hipnábilitásom.
A teljes magyar népesség ezen a tizenkettes skálán 5.5 pontnyira fogékony, ez az átlag minden nemzetiségre vonatkozóan szinte azonos. Nagyon kevesen vannak, akik nagyon magasan hipnábilisek, ahogy azok is, akik nagyon kevéssé. „Szó sincs arról, hogy a hipnózisra erősen fogékony ember akaratgyenge, vagy gyurmaként alakítható volna. Sőt, egyfajta stabilitást jelent, hogy képes átadni magát, és kirándulást tenni egy másik tudatállapotba. Egy zord családból származó gyerek, aki menekülésként hoz létre a valóságtól eltérő világokat, felnőttként éppúgy lehet hajlamosabb a hipnózisra, mint egy olyan gyerek, aki kreatív, jó fej családban nőtt fel, ahol akár egy fakanál is lehetett űrhajó”, mondja Varga Katalin.
Szkepticizmusom azt mondatja, becsukott szemmel kiegyenesített karom bármikor elnehezül, és este tízkor, lehajtott fejjel, monoton beszédre bármikor elbóbiskolok. Ugyanakkor az is igaz, hogy a huszonöt vadidegen közt, kísérleti helyzetben kipihenten, valódi alvásból ébredek a hipnózis után, és álomszerű masszaként gondolok a történtekre, amikor a kísérlet végeztével az értékeléséhez szükséges adatlapra szubjektív élményeimet jegyzetelem.