Megbolondít a pörgő labda

Brit kutatók kiderítették, hogy a profi futballisták hogyan képesek szabadrúgásból annyi mesterien megcsavart labdát a hálóba küldeni. A perdülettel szálló labda ugyanis összezavarja a kapus agyát.

Nem csak a focikapusok tapasztalják rendszeresen a saját bőrükön, hogy a megcsavart labda pályáját nagyon nehéz megbecsülni. A problémával a tenisz- és pingpongjátékosok is gyakran találkoznak.

Hogy a megcsavart labdák nem egyenesen repülnek, az főként a Magnus-effektuson alapul. Ha ugyanis egy gömb a saját tengelye körül forog, miközben levegő áramolja körül, a két oldala között a pörgés sebességétől függő nyomáskülönbség lép fel, amely oldalirányban eltéríti.

Egyesen könnyű

A belfasti Queen's egyetem kutatói Cathy Craig vezetésével azt vizsgálták, hogyan észlelik az emberek az ilyen görbült röppályákat. A kutatók néhány tapasztalt futballistának szabadrúgások számítógépes szimulációját mutatták a labda csavarásával, illetve anélkül.

A vizsgálatok során a játékosoknak a virtuális kapu közepére kellett szegezniük a tekintetüket, és előre meg kellett mondaniuk, hogy a szabadrúgás a hálóba megy-e vagy sem, írta a New Scientist.

A megcsavart labdák esetében még a professzionális focisták is elvétették a gólprognózist, míg az egyenesen szálló lövésekkel alig volt problémájuk.

Sokáig nem létezett a probléma

A brit kutatók szerint az emberi észlelés nincsen arra felkészülve, hogy helyesen felismerje egy gyorsan forgó gömb mozgását. A repülő labdákhoz hasonlatos objektumok nem fordulnak elő a természetben, ezért az embernek az evolúció során esélye sem volt felkészülni erre a speciális vizuális észlelésre.

Ezzel szemben az emberek képesek helyesen felbecsülni a nehézkedési erő eldobott tárgyakra gyakorolt hatását, ami evolúciós szempontból fontos képesség, írták tanulmányukban a kutatók.

A foci világa ezt a felfedezést különben Roberto Carlos sztárfocistának köszönheti, aki 1997-ben a brazil válogatott színeiben hihetetlen pördítéssel vitte a hálóba a labdát. Cathy Craig a látványos gól után kezdte vizsgálni a labda észlelésével kapcsolatos problémát.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

3 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17