A Boeing bejelentette, hogy késhet a lézerfegyveres repülő projektje, ha a gyártó nem kapja meg időben a beígért költségvetési támogatást.
Munkaidő
Az Airborne Laser (ABL) kódnevű módosított 747-esnek az ellenséges államok fölött kéne járőröznie, hogy veszély esetén azonnal bevethető legyen. Ha Észak-Korea vagy Irán interkontinentális rakétát lőne ki az Egyesült Államokra, az ABL lenne a védelem első vonala. A repülő orrába épített lézer a tervek szerint még a levegőben megsemmisíteni a nukleáris tölteteket, így a gép komoly védelmet jelentene az USA szövetségeseinek is.
A Boeing a múlt héten jelentette be, hogy sikeresen tesztelte az ABL felismerő és követőrendszerét, és nem okozott problémát a célrepülő elégetése sem. A gyártó most a Lockheeddel és a Northroppal együtt a rendszer további tökéletesítésén dolgozik, és abban bízik, hogy 2009-ben már egy ballisztikus rakétával is el tudják végezni a tesztet.
Feltéve, hogy megkapják a kért támogatást. A kongresszus ugyanis 240 millió dollárral csökkentette a 2008-ra megszavazott 549 millió dolláros keretet, a Boeing szerint viszont ilyen kevés pénzből lehetetlen lesz tartani a határidőket. Ha a keret csökken, legalább 2011-ig kell várni az éles teszteléssel, és akkor hol van még a modell bevezetése.
Nem is kell
Ugyanakkor a demokrata többségű kongresszus aligha szavaz majd meg több pénzt, a képviselők többsége ugyanis egyáltalán nincs meggyőződve az ABL szükségességéről. Szerintük az ellenséges államoknak nincs, és a közeljövőben nem is lesz olyan interkontinentális rakétájuk, amivel amerikai célpontokhoz lehetne eljuttatni nukleáris tölteteket. Észak-Korea és Irán legfeljebb közelebbi országokat, esetleg az amerikai hadsereg térségbeli bázisait vehetné célba, az ilyen támadások ellen viszont sokkal jobb, de legalábbis olcsóbb védelmet nyújtanak a már jól bevált elhárítórakéták, mondják a demokraták.
A kritikusok emlékeztetnek arra, hogy a nagy teljesítményű lézert még nem sikerült elkészíteni a rendszerhez, pedig ez a projekt leglényegesebb, és legbonyolultabb része. Sokak szerint a Boeing mindenképp késne a fejlesztéssel, pénzhiányra hivatkozva azonban át akarja hárítani a kongresszusra a felelősséget.
Kibelezve
Az ABL egy Boeing 747-400F repülőre épül, ez az emeletes gép legújabb verziója, a modellt a 747-8 váltja majd két év múlva. A repülő polgári verziója 230 millió dollárba kerül, és akár 416 utast is képes szállítani. A Boeing azonban kibelezte, és átalakította a típust, hogy beleférjen a hadsereg elvárásainak megfelelő berendezés. A megawattos teljesítményű lézer a remények szerint alkalmas lehet arra, hogy komoly sérülést okozzon az interkontinentális rakétáknak, de csak akkor, ha a repülő 600 kilométeres távolságon belül járőröz, sőt, bizonyos esetekben nem lehet messzebb a gép a célponttól 300 kilométernél.
Az ABL infravörös érzékelői segítségével azonosítaná a rakétákat. Ezután három kisebb teljesítményű lézer követné le a tárgy mozgását, hogy a rendszer kiszámítsa annak sebességét, röppályáját, és a pontos célzás érdekében az atmoszféra turbulenciáját. Ha megvan minden adat, a gép 3-5 másodpercen keresztül lőne lézersugarakat az orrából, így a rakéta a kilövési zóna közelében megsemmisülne.
Az ABL ugyanakkor nem lenne használható földi célpontok ellen, ezekben ugyanis nem tudna kárt tenni a megawattos lézer.