Hűtőszekrényben bukkantak a helyzetjelzős vadlúdra

Angol természetvédők több mint hétezer kilométeren át követték egy egymillió forint értékű műholdas nyomjelző berendezéssel megjelölt vadliba vándorlását, mely végül egy eszkimó vadász hűtőjében végezte. A szerencsétlenül járt, Kerry névre keresztelt világoshasú örvös vadludat és öt társát az angol Vadmadár- és Lápvidékvédő Alapítvány szakemberei követték nyomon vándorlása során.
Kerryt hosszú útja legvégén lőtte le a Cornwallis-szigeten lakó eszkimó vadász, aki először nem akarta beengedni házába a kutatókat. Végül aztán kötélnek állt, és az alapítvány munkatársai a hűtőszekrényben bukkantak rá a döglött libára, amelyen még mindig ott pittyegett a nyomjelző berendezés.

Hosszú vándorút

Oscar liba nyomjelzővel
A világoshasú örvös vadludak (Branta bernicla hrota) Észak-Írországból Izlandon keresztül minden év áprilisában elrepülnek Kanada sarkköri erdőségeibe. Ott párt választanak, fészket raknak és kiköltik fiókáikat, majd augusztusban-szeptemberben családostul hazatérnek. "Ez az egyik legfantasztikusabb vándorút, amelyet madár képes megtenni" - nyilatkozta Dr James Robinson, a vadmadarakat védő alapítvány vezető kutatója a BBC-nek. A madaraknak azonban útközben át kell repülniük Grönland háromezer méteres jéghegyei felett, és meg kell küzdeniük a viharokkal és a ragadozókkal.

"A vadász eléggé meglepődött, nem tudta, mi célt szolgál a madár hátára szerelt eszköz. Eleinte nem akart együttműködni velünk, de amikor elmagyaráztuk a kezdeményezés célját, boldogan segített." - mondta Dr Robinson.

Hatból hárman élnek

A kutatók szerint a hat vadlúd közül egy másikat is lelőttek: Arnthor jeleit a Grönland nyugati partjánál fekvő Disko-sziget magasságában veszítették el a kutatók. Egy másik liba, Oscar holttestére pedig egy kis izlandi szigeten bukkantak rá, a tudósok szerint egy ragadozó végezhetett vele.

A másik három madár még Kanadában van, Austin az Ellesmere-sziget nyugati csúcsán tartózkodik, Hugh jelei legutóbb az Amund Ringnes-szigetről érkeztek, a Major Ruttledge (Ruttledge őrnagy) nevű madár pedig követői szerint a Graham-szigeten van.

Libainfo SMS-ben

Az alapítvány támogatói 75 fontért örökbe fogadhatják a libákat. Az örökbefogadókat emailben és SMS-ben értesítik vadlibájuk hollétéről. Kerry 15 örökbefogadóját most arra kérik, válasszák helyette valamelyik szerencsésebb libát.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25