Kornél
14 °C
30 °C
Index - In English In English Eng

Megtalálták a testmagasságot szabályozó gént

2007.09.04. 13:00
Az újonnan felfedezett gén a sejtszaporodás szabályozásán keresztül hat a testmagasságra. Ha megértjük a működését, az segíthet a rák legyőzésében is.

Amerikai kutatók a Harvard egyetemen azonosították azt a gént, ami az ember testmagasságát szabályozza. Bár régóta ismert tény, hogy a magasság (vagy éppen alacsonyság) részben örökletes tulajdonságunk, az ezért felelős gént csak most sikerült megtalálni. A HMGA2 kódjelű génre ötezer kísérleti alany genetikai állományának vizsgálata után bukkantak rá.

Mindannyiunkban két HMGA2 gén van, az egyiket az apánktól, a másikat az anyánktól kaptuk. Aki mind a kettőből a magas verziót örökölte, nagyjából egy centiméterrel lesz magasabb, mint aki alacsonyakat kapott. A testmagasságunk tehát csak aránylag kis részben függ az örökölt génjeinktől, még a mai nyugati társadalmakban is, ahol a környezeti tényezők (táplálkozás, környezeti ártalmak) hatása elenyésző - írják a kutatók a Nature Genetics szakfolyóiratban megjelent tanulmányukban.

A HMGA2 működését még nem sikerült pontosan feltérképezni, de a tudósok úgy vélik, valamilyen módon a sejtek szaporodását szabályozza a gén. Ez pedig azért nagyon fontos, mert a működésének megértése közelebb juttathat a rák legyőzéséhez - ami valójában nem más, mint a sejtek kontrollálatlan szaporodása. Korábbi tanulmányok statisztikái már kimutatták, hogy a magas embereknek nagyobb az esélye a rák egyes fajtáira (az alacsonyak sem örülhetnek különösebben, nekik a szívbetegségek jelentenek nagyobb kockázatot).