A gyapjas mamut az egyik legnagyobb emlősállat volt, ami valaha a Földön élt; 10-12 ezer évvel ezelőtti kihalásukkal kapcsolatban máig nem sikerült a tudósoknak közös nevezőre jutni. A legelterjedtebb elmélet szerint a terjeszkedő ősembertörzsek vadászai indították el a kihalás felé a fajt. A mamut egyáltalán nem volt szapora: a nőstények 22 havi vemhesség után, 3-4 évente hoztak a világra egy utódot, amelyek 15 éves korukra válhattak ivaréretté - így viszonylag kevés példány rendszeres elejtése is végzetes lehetett egy-egy populációra nézve.
Dr. Adrian Lister, a londoni University College professzora több száz mamutlelet DNS-vizsgálata után új teóriával állt elő: az utolsó jégkorszak végén az éghajlat melegedésével a mamutoknak otthont adó sztyeppéket erdők borították be, és eltűnt az állatok fő táplálékforrását jelentő aljnövényzet. A mamutot a prérin vándorolva napi 14-20 órát töltöttek a táplálkozással, és napi 200 kg növényzetet (főleg füvet) fogyasztottak, amihez az erdők elterjedése után nem jutottak hozzá.
A DNS-vizsgálat nagyon csekély különbségeket mutatott csak ki eltérő helyekről és időkből származó mamutok genetikai felépítésében, ami arra utal, hogy az állat képtelen volt alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez. Néhány mamutpopulációnak sikerült csak hozzáidomulni a jégkorszak utáni környezethez, így alakultak ki az embermagasságú törpemamutok, amelyek Alaszkában és Szibériában tízezer évvel túlélték óriás elődeiket.