Sikeres egérméh-átültetés

Svéd kutatók egerekkel végzett kísérletek során bebizonyították, hogy a méh - más szervekhez hasonlóan - transzplantálható, és az átültetett szerv alkalmas magzat kihordására. Az orvosok szerint a beavatkozás embereken még könnyebben elvégezhető, de erre még legalább két évet várni kell.
A Mats Brännström svéd orvos által vezetett kutatócsoport a göteborgi egyetemen végezte a kísérletet, mely során a donor egerek V-alakú méhének egyik szárát ültették át a befogadó példányok hasüregébe, azok saját méhe mellé, írta a New Scientist. A transzplantált szervet rákötötték az egér érhálózatára. Néhány nappal később tesztekkel kimutatták, hogy a beültetett méh vérellátása teljesen normális volt, hasonló a sajátéhoz. A megtermékenyített petesejteket ezután mindkét méhbe beültették.

Háromból egy

A Journal of Endocrinology című belgyógyászati szaklapban közölt tanulmány szerint a beültetett méhben háromból egy, a saját méhben pedig háromból három petesejt fejlődött egészséges embrióvá. A terhességeket a kihordási idő kétharmadánál, 13 nap után etikai megfontolásokból megszakították.

Brännström azonban elmondta, hogy korábban, egy nem nyilvános kísérletsorozatban megvárták a szülést, és ekkor az egerek élő, egészséges újszülötteket hoztak a világra. "Ez a kísérlet mindenesetre a nyilvánosság számára is bebizonyította, hogy megvalósítható a méh átültetése, és ilyen módon terhesség is létrejöhet. A magzatok súlya és mérete ráadásul a saját és a beültetett méhben is azonos volt." - tette hozzá.

Két év múlva embereken is

Embereken végzett műtét esetében persze másként nézne ki a folyamat: az eredeti méhet először eltávolítanák, és a helyére ültetnék be az újat. Brännström szerint még legalább két évbe telik, míg módszerüket embereken is alkalmazni lehet.

Eddig embereknél nem sikerült méhet átültetni. A legígéretesebb próbálkozás egy 2000 áprilisában, Szaúd-Arábiában végzett műtét volt, ekkor a szerv 99 napig maradt a szervezetben. A problémát ebben az esetben vérrögök képződése okozta, melyek miatt leállt a szerv vérellátása. Szakértők szerint a legnagyobb veszélyt - mint a transzplantációknál általában - a szerv kilökődése jelenti.

Közvetlenül kötik rá

Brännström elmondta, hogy az ő módszerük azért lehet sikeresebb, mint a korábbiak, mert ők közvetlenül kötik rá a méh érhálózatát a vérellátó rendszerre, és nem használnak stentet (műanyag érprotézist), melyek az orvos szerint a korábbi transzplantációk sikertelenségét okozták. "Az egerek elképesztően bonyolult érhálózattal rendelkeznek, kevesebb mint egy milliméter átmérőjű véredényekkel. Az embereknél a nagyobb méretek miatt jóval könnyebben elvégezhető a műtét." - mondta.

Az orvosok genetikailag módosított egerekkel végezték a kísérletet, így gátolva meg a kilökődést. Ez a lehetőség emberek esetében nyilván nem megvalósítható, de Brännström szerint a méh kilökődése immunszupresszív szerek alkalmazásával ugyanúgy megakadályozható, mint más szervek átültetése esetén. Számos példa bizonyítja, hogy az átültetett szervvel rendelkező, immunszupresszív szereket szedő nők is képesek voltak egészséges gyermekeknek életet adni - tette hozzá.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

3 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04