Virtuális Notting Hill
A tavalyi rendezvény során a kutatók megfigyelték, hogy mely pontokon érkeznek a karnevál helyszínére az emberek, majd összevetették ezt az információt a közlekedési vállalatok és az elsősegélynyújtó helyek adataival, valamint a rendőrség légifelvételeivel. Ezután számítógéppel elkészítették a Notting Hill virtuális változatát. A szimuláció során körülbelül 15 ezer komputerizált gyalogos őgyelgett az utcákon két szabály szerint: követték egymást a legnépszerűbb látványosságokhoz, illetve a sűrű tömeg láttán visszafordultak.
A Notting Hill-modell eredményei szerint egy L-alakú útvonal lenne a leghatékonyabb a célra. Ez viszont nem felelt meg a szervezők azon elképzelésének, hogy amennyire csak lehetséges, megmaradjon a körkörös útvonal, ráadásul némelyik helyi önkormányzat sem engedte volna be szívesen a karnevált a területére. Úgyhogy kompromisszumos megoldás született: idén U-alakú lett a helyszín.
Hangyák vagy folyadék
A programot eredetileg a hangyák mozgásának tanulmányozására készítették. A kutatók szerint ebben az esetben nincsen túl nagy eltérés a hangyák és a szórakozó tömeg között: ha sokan mozognak egyszerű szabályok alapján, nagyon bonyolult rendszerek jöhetnek létre, bármiféle külső kontroll nélkül.
Jon Kerridge, az edinburghi Napier egyetem munkatársa szerint ez a modell nem kielégítő, szerinte ugyanis a tömeg mozgását inkább a folyadékok viselkedéséhez lehet hasonlítani. Példaként azt említette, hogy a baráti társaságok tagjai haladás közben gyakran fogják egymás kezét, hogy ne szakadjanak el egymástól. Kerridge tudományos munkája során egyébként a gyalogosok mozgásának megfigyelésével és modellezésével foglalkozik.
- Budapest, XI. kerület Medvetalp utca 7.
- Alapterület 187 m2 Szobák 4 db Vételár 136,85 M Ft
- Budapest, IX. kerület Márton utca 10.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon