NASA: Csakazértis járt ember a Holdon

Miután már az is megesett, hogy a tettlegességig fajult a vita egy egykori űrhajós és a holdraszállások valódiságában kétkedők vezéralakja között, a NASA az eseményeket tisztázandó könyvet ad ki az Apollo-küldetésekről.
Szeptemberben Buzz Aldrin, a második Holdra lépő űrhajós és Bart Sibrel, az Apollo-küldetések valódiságát megkérdőjelező film készítője szóváltásba keveredett egy Beverly Hills-i hotelben, írta a BBC. Sibrel azt követelte a 72 éves Aldrintól, esküdjön meg a Bibliára, hogy valóban járt a Holdon. Az egykori űrhajós végül egy ökölcsapással tett pontot a vita végére. Az ügyben vádemelés nem történt.

Lobog a zászló

Az első holdraszállás televíziós közvetítése óta közkeletű elképzelés, hogy a jelenetet stúdióban hamisították, hogy meggyőzzék a világot: Amerika az űrversenyben megelőzte a szovjeteket. Vannak, akik ennél is tovább mennek, szerintük mind a hat Apollo-küldetést egy titkos katonai támaszpont hangárában vették föl.

Mindezt nem teljesen alaptalanul állítják, hiszen a képek vizsgálatakor számos furcsaságot lehet felfedezni: a légkör nélküli Holdon lobog az amerikai zászló, rossz irányba mutatnak az árnyékok, az égbolton nem láthatók csillagok és a leszállóegység felépítése is rendre eltér a különböző felvételeken.

Cáfolhatnak a tanárok

A NASA eddig leginkább rosszindulatú feltételezéseknek vagy az összeesküvéselmélet-hívők különös rögeszméjének minősítette ezeket a kételyeket, és rendre cáfolta azokat. Az űrhajózási hivatal szerint a zászló például azért mozog, mert amikor az űrhajósok leszúrták a zászlórudat, megcsavarták azt, a csillagok pedig azért nem látszanak a felvételeken, mert a világos holdfelszín és a Földről visszaverődő fény elnyomják a fényüket.

James Oberg
Azonban az elmélet az ellenérvek dacára egyre terjed. A NASA ezért felkérte James Oberg írót, hogy írjon egy könyvet, mely remélhetőleg tisztázza majd a kérdést. A hivatal tisztában van azzal, hogy a könyv fő célközönsége nem a keményvonalas összeesküvés-hívők lesznek. Az írással ezért inkább a nagyközönséget célozzák meg, elsősorban a tanárokat, hogy tudományos válaszok álljanak rendelkezésükre, ha a tanítványaik esetleg feszegetni kezdenék a kérdést.

Jön a bizonyíték

A kétkedők a könyvben minden bizonnyal csak újabb bizonyítékát látják majd annak, hogy nekik van igazuk, és a NASA megpróbálja elleplezni a csalást.

Pár éven belül azonban jóval kielégítőbb bizonyítékok is rendelkezésre állnak majd: egy magánkézben lévő társaság, a Transorbital műholdat állít pályára a Hold körül, és ez nagyfelbontású kamerájával már képes lesz arra, hogy képeket készítsen a küldetésekből esetleg ottmaradt felszerelésekről.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25