Egymást előzik a bolygók

Egy évszázadig biztosan nem fordul elő az április végén feltűnő csillagászati jelenség. A Merkúr, Vénusz, Mars, Jupiter és a Szaturnusz egy egyenes mentén sorakozik fel az égbolton.
Hasonló konstelláció két évvel ezelőtt is előfordult, de akkor a Nap helyzete miatt nem volt látható. Akkor az okkult tévhitek rajongói között olyan rémtörténetek terjedtek, hogy a Földet a felsorakozó bolygók leránthatják a pályájáról, vagy szélsőséges árapályjelenséget váltanak ki.

Idén se lesz vége a világnak

A Föld természetesen túlélte azt a helyzetet is, és a BBC által megszólaltatott csillagászok szerint a bolygók idei látványos sorakozója miatt sem kell senkinek aggódnia. Az öt bolygót távcső nélkül április 20-tól lehet megfigyelni az égbolton.

A legkedvezőbb időpont naplemente után fél órával lesz, mesterséges fényforrásoktól távol fekvő helyen, ahol tiszta a horizont - mondta Robert Warren, a Greenwich-i Királyi Obszervatórium munkatársa. Nyugat felé, kissé balra attól a ponttól, ahol a Nap lebukott a horizont alá, fel fognak tűnni a bolygók, a Naptól való távolságuk sorrendjében.

A Merkúr fakó fénye a Naphoz igen közel, alig néhány fokkal a horizont felett tűnik majd fel. A másik végpont, a Jupiter 60 fokra, vagyis igen magasan helyezkedik majd el. A naplementét követően néhány óra alatt mindegyik bolygó követi a Napot, csaknem egyenes vonalban tűnnek el a horizonton.

A következő két-három hét folyamán a bolygók látszólag egymáshoz közelednek, és az egyenes vonal is felbomlik. Május 4-én a Szaturnusz megelőzi a Marsot, és ha Vénusszal hármasban háromszög alakzatban látszanak. A Hold gyakran feltűnik az égbolt ugyanezen részén, éjszakáról éjszakára egyre előrébb ugorva közöttük - mondta Robert Warren.

Korábban érthetetlen volt a jelenség

Sok csillagászati jelenség tűnik fel és múlik el rövid idő alatt, de a most megfigyelhető azért különleges, mert tökéletesen szemlélteti, ahogy a planéták (görögül annyit tesz: vándorló csillagok) mozognak. Az égbolt többi részétől látszólag függetlenül mozgó bolygók útját az ókori csillagászok nem értették, nem volt magyarázatuk arra, hogyan előzhetik meg egymást - mondta a csillagász.

Öt bolygó egy sorba rendezve olyan megfigyelési lehetőséget kínál, amilyen a következő száz év során nem ismétlődik meg. Ugyan hasonló csoportosulás 2040-ben és 2060-ban is előfordul, de a bolygók nem állnak majd olyan közel egymáshoz, hogy puszta szemmel megfigyelhetőek lennének.

A bolygósor feltűnését egy másik csillagászati érdekesség előzte meg. Az elmúlt 8 év legfényesebb üstököse az elmúlt néhány hét során a nyugati égbolton naplemente után volt látható. A japán és kínai felfedezőiről elnevezett Ikeya-Zhang csak néhány hete bukkant fel a belső Naprendszerben. Utolsó megfigyelését az 1600-as években jegyezték fel.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25