Lazacok ikráztak pisztrángutódokat

A Tokiói Egyetem kutatóinak sikerült elérniük, hogy lazacok egészséges és szaporodni is képes pisztrángutódoknak adjanak életet. A biomérnökök technológiáját amerikai tudósok is alkalmazni fogják, hogy megmentsenek veszélyeztetett halfajokat.

A japán projekt vezetője, Goro Josizaki kollégáival frissen kikelt, steril maszu lazacokba injekciózott hím szivárványos pisztrángoktól vett, a spermafejlődésért felelős őssejteket – írja az ABC News. Huszonkilenc felnőtt hím lazacból ezután tíz pisztrángspermát termelt, öt nősténylazac pedig a kutatók nagy meglepetésére pisztrángikrákat rakott le. Josizaki magyarázata szerint az őssejtek olyan kezdetlegesek voltak, hogy a nőstényekbe is be tudtak épülni. Az ikrákból kikelt halak DNS-ét megvizsgálva kikerült, hogy száz százalékban szivárványos pisztrángok, ráadásul szaporodni is képesek.

Isteni ikra

A Science című szaklapban is közölt felfedezést lelkesen üdvözölte az Idahói Egyetem zoológus professzora, Joseph Cloud, aki szerint a japánok eredménye "régóta a legjobb dolog, ami a természetvédelmi biológiában történt." Cloud a módszer segítségével a kihalás szélén levő vagy veszélyeztetett halfajokat mentene meg. Josizaki közreműködésével már el is indult egy az amerikai kormány által támogatott projekt, amelyben csendes-óceáni lazacokat próbálnak szaporítani pisztrángszülőkkel.

A csendes-óceáni lazacot szaporítanák (kép: britannica.com)

A japán kutatók gyakorlatiasabb célokra használják a technológiát: az ország éttermeiben kedvelt csemegének számító kékúszójú tonhal populációját szeretnék megnövelni. Josizaki az ABC-nek elmondta, hogy a két méteresre is megnövő tonhalat mérete miatt igen nehéz tengeri farmokon nevelni. A kutató most azzal kísérletezik, hogy miként lehetne makrélákkal tonhalat "gyártani". "Hely- és költségtakarékos megoldás lenne" – fogalmazott a tudós.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

tegnap, 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

8 órája

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32