Óriáspatkányt találtak Indonéziában

Az amerikai Conservation International (CI) természetvédő szervezet kutatói és az Indonéz Tudományos Intézet (LIPI) munkatársai a Pápua tartománybeli Foja hegység érintetlen dzsungelében eddig ismeretlen emlősfajokat fedeztek fel.

A kutatók egyik felfedezése egy aprócska oposszum, amit máris a világ egyik legkisebb erszényeseként emlegetnek, a másik pedig egy óriási patkány, ami ötször nagyobb városi rokonainál. "Egyáltalán nem fél az embertől, többször át is sétált a táboron, mintha mi sem történt volna" - áll a CI közleményében.

Kép: CI, Bruce M Beehler
Kép: CI, Bruce M Beehler

Új emlősfajok felfedezése a 21. században már ritkaságnak számít, a Foja sűrű erdeje azonban még mindig szolgál újdonságokkal. A felhőtakaróba burkolózó hegység Pápua szigetének nyugati, Indonéziához tartozó részén nagyjából akkora, mint Luxemburg. Ez Ázsia egyik legelszigeteltebb vidéke, a helyi bennszülötteken kívül ember nemigen tette be oda a lábát, a nyugatiak ezért Arthur Conan Doyle regénye után Elveszett világnak is hívják.

A CI és a LIPI legutóbbi, 2006-os expedíciója a mostaninál is nagyobb szenzációkat hozott. Tucatnyi új fajt fedeztek fel, madarakat, lepkéket, békákat és egy magashegyi, fán élő kengurufajt is. A tudósok 2008 végén vagy 2009 elején megint bevetik majd magukat a dzsungelbe, a Foja legmagasabb csúcsa körüli vidéket és a még kevésbé ismert, alacsonyabban fekvő régiót akarják átvizsgálni. A Greenpeace szerint egyébként Indonéziában pusztul a leggyorsabb ütemben az őserdő az egész világon. Évente bő kétmillió hektárról tűnik el a dzsungel és a Foja hegység is a veszélyeztetett területek közé tartozik.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59