
További Tudomány cikkek
-
Szakértőket kérdeztünk, mikor kezdhet súlyzózni a gyerek
- Rákkeltő minősítést kapott az aszpartám, petíciót adtak ki a használata ellen
- Nem az öregek mondják, hanem a kutatók, hogy egyre gagyibbá válik a zene
- Az emberi kíváncsiság miatt nő a repülőgép-balesetek száma
- Tényleg a műanyagba fulladunk bele, már az Antarktisz legelzártabb része sem érintetlen
Egy magyar egyetemistákból álló kutatócsoport most első ízben szerepelt sikeresen az Európai Űrügynökség (European Space Agency, ESA) pályázatán, így részt vehet azon a szeptemberi tudományos eseményen, amelynek keretében a súlytalanság állapotában fémhabot hoz majd létre.
Zuhannak nagyot
Németh Csaba, a nyertes csoport fotó- és videódokumentációjáért felelős tagja az Indexnek elmondta, egy speciálisan átalakított Airbusban repülnek majd nyolcezer méter magasra, ahonnan körülbelül huszonkét másodpercig zuhannak. A tudományos esemény Tolouse-ban vagy Bordeauxban lesz, 2006 szeptemberében.
Fémhab és sörhab
A találmány lényege, hogy a belülről üreges, cellás szerkezetű anyagok sok szempontból jobbak, mint a tömörek. A fémhabot energiaelnyelő képessége folytán a gépkocsigyártásban (ajtók, ütközők, alvázak), szigetelőképessége okán pedig alagutak belső burkolásánál lehetne hasznosítani.
Az előállítása azonban a gravitáció miatt egyelőre nem megoldott. "Akárcsak a sör-, vagy a borotvahab esetében, a fémhabnál is előáll az a probléma, hogy a buborékfalon lecsorog az olvadt anyag" - mondta az MTI-nek Dr. Bárczy Pál, a Miskolci Egyetem tanára, aki sokat segített a pályázat benyújtásában, és űrtechnikai kft-je, a többek közt a NASA-nak is szállító Admatis révén a kísérlet technikai hátterét is biztosítja.
A hab ellensége a gravitáció
A hab megmaradásának legfőbb ellensége tehát a gravitáció. A tömegvonzás kiküszöbölésére alkalmas az a kísérleti célokra átalakított, parabola pályán ereszkedő repülő, amelyen átmenetileg - mintegy húsz másodpercig - az utasok a súlytalanság állapotába kerülnek. "Kérdéseikre, vagy azok egy részére az űrben, vagy a súlytalanságban választ lehet kapni, és az így szerzett ismeretek alapján a földön ki lehet dolgozni a gyártási technológiát"- mondta a professzor. Bárczy szerint problémát nanotechnológiai stabilizátorok segítségével lehet majd megoldani.
Az ESA éppen ezen anyagok kifejlesztésére indított programot három évvel ezelőtt, a magyar csapat pedig elsőként érdemelte ki a tudományos eseményen való részvételt. A szeptemberben, Franciaországban elvégzendő kísérletben négy egyetemi hallgató - Kornyik Miklós, Filep Zsuzsa, Vincze Miklós és Várhegyi Zsolt - vesz részt. A csapat vezetője Dr. Babcsán Norbert egyetemi tanár, a kutatásban részt vesz még Pap László, Németh Csaba, Dianiska Balázs, és Dr. Buza Gábor is.
Az ESA a későbbiekben fémhabok előállítását tervezi a Nemzetközi Űrállomáson. A fiatalok kísérletei a fémolvadék visszaszivárgásának mérésére az olvadt habszerkezetben segíthetnek a jobb minőségű, erősebb könnyűszerkezeti anyagok előállításában.
A csapat a már említett sörhabos analógia okán Spacebeernek, azaz Űrsörnek nevezte el magát.
