Mikróval akarják kiolvasztani az óriás tintahalat

Komoly gondokat okoz annak a rekordméretű tintahalnak a kiolvasztása, amit még február közepén fogtak ki új-zélandi halászok. Az állatot eddig lefagyasztva tárolták, de a szakemberek most már megvizsgálnák a lényt.

A legnagyobb élő tintahalfaj, a Mesonychoteuthis hamiltoni egy példányát antarktiszi vizeken fogták ki véletlenül az egyébként sügérre csalizó halászok. Az állatot kétórás küzdelem után sikerült a halászhajó fedélzetére húzni, ahol rögtön le is fagyasztották. A tintahal 10 méteres hosszával és 495 kilójával abszolút rekorder – a korábban kifogott legnagyobb óriáskalmár testsúlya csak kb. 300 kilogram volt.


ekkora halat fogtak

Az állatot az új-zélandi fővárosba, Wellingtonba szállították, ahol a nemzeti múzeumban tervezik megvizsgálni. Ez azonban egyelőre akadályokba ütközik: a fagyott tintahal szobahőmérsékleten csak napok alatt engedne fel, és mire a belseje kiolvadna, addigra a külső rétegei elkezdenének rohadni. Az eddigi legéletképesebb terv az, hogy az állatot beteszik egy ipari méretű mikrohullámú sütőbe, és kiolvasztják, mint egy zacskó fagyott pontyszeletet. Léteznek ilyen készülékek, a bútoriparban faanyagokat kezelnek vele. A múzeum illetékesei most elkezdték keresni a megfelelő sütőt. Terveik szerint a vizsgálatok után bebalzsamozzák az állatot, és kiállítják a múzeumban.

A Mesonychoteuthis hamiltoni akár 14 méteresre is megnő, a belőle készült tintahalkarikák traktorgumi méretűek lennének. Az állat több száz méteres mélységben él, és mivel a tudósok igen keveset tudnak róla, a tenger egyik legtitokzatosabb teremtményének számít.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32