Az őssejt a hosszú élet titka?

A kentuckyi egyetem egyik kutatása megállapította, hogy azok az egerek élnek a tovább, amelyek őssejtjei jobbak saját DNS-ük javításában.
Az őssejt a csontvelőben lakik és fő funkciója - az immunrendszer működtetésén kívül - az, hogy biztosítsa az új sejtek termelődését a különböző szövetekben. A kentuckyi egyetem legújabb kutatásai alátámasztják azt az elméletet, amely szerint az öregedés fő oka, hogy a szervezetben működő őssejtek egyre fogynak, míg végül nincsenek elegen ahhoz, hogy "a szerveket fiatalon tartsák".

A kentuckyi egyetem kedden nyilvánosságra hozott kutatása állatkísérletek alapján arra a következtetésre jutott, hogy az öregedés kulcsa az őssejtek ellenállóképessége a DNS-t károsító tényezőkkel szemben.

"Ez új és egyelőre rendkívül vitatott koncepció" - mondta a kutatócsoport egyik tagja, Gary Van Zant a New Scientistnek. "Most azt szeretnénk megpróbálni, hogy ellenállóbb őssejtek beültetésével kitoljuk az egerek életkorát" - tette hozzá.

A 11-es utas

Van Zant és kollégái kísérleti egerek őssejtjeit különböző génkárosító tényezőknek tették ki, miközben azt figyelték, hogy a genom mely régiói a legérzékenyebbek, legkisebb élettartamúak. A kísérletek során olyan eredményekre jutottak, amelyek "feltünően egybecsengtek" azokkal a korábbi kutatásokkal amelyek szerint bizonyos gének felelősek az öregedésért. A kentuckyi tudósok a 11. kromoszómán bukkantak rá arra a génre, amelyik az őssejtek önvédelméért felelős.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

3 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

47 perce

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58