Sztálin ember-majom kommandósokat akart a Vörös Hadseregbe?

2014.12.04. 09:49

Egy új, sérthetetlen lényt akarok, ami érzéketlen a fájdalomra, jó az ellenálló képessége, és nem érdekli, milyen minőségű ételt eszik.

– mondta Sztálin, írták a moszkvai újságok, vette át a Scotsman, és írt róla helyes kis történetet. A sztori alapján szépen kibontakozik a kép, ahogy a grúz diktátor a Vörös Hadseregből egyfajta Majmok bolygója-utánérzést farag, és ahogy húsz évvel később a felszabaduláskor elözönlik a majmok Budapestet, és ellopkodják a civilek óráját.

Ahogy az alcímben is írtuk: a valóság ennél árnyaltabb. Sztálin valóban dédelgethetett ilyen ambíciókat: a húszas években még nem ismerték olyan pontosan a fajok keresztezésének lehetőségeit, mint manapság, így a tudósok sem zárhatták ki, hogy sikert érhetnek el, ha kísérleteket folytatnak a témában.

A moszkvai Politbüró 1926-ban kérte fel a Tudományos Akadémiát, hogy kezdjenek el dolgozni az „élő háborús gépezeten”. Ami tény: a Vörös Hadseregnek nagy szüksége volt katonákra és munkaerőre, mivel az első ötéves terv nagy léptékű iparosítással járt. Ilja Ivanovics Ivanov, a Szovjetunió legismertebb genetikusa már egy 1910-es bécsi konferencián is előadást tartott a majom és az ember keresztezéséről, így őt kérték föl a projekt vezetésére.

Sztálin 200 ezer dollárt biztosított Ivanovnak; az első kísérletek Nyugat-Afrikában folytak, de egy grúziai kutatóközpontot is létrehoztak a projektnek. Az egész fölösleges volt. Ivanov először majmokat akart megtermékenyíteni emberi spermával, de ez a kísérlet éppúgy kudarcot vallott, mint amikor a fordítottjával kísérletezett – vagyis majmok spermájával próbált nőket teherbe ejteni.

A botrány akkor tört ki, amikor egy kubai örökösnőtől próbáltak pénzt szerezni a kísérletek folytatására, ugyanis ez a történet eljutott az amerikaiakhoz is, és a sztorit megírta a New York Times. Ivanov innentől fogva kegyvesztett lett: a kutatásait felfüggesztették, őt magát pedig Kazahsztánba száműzték, ahol két éven belül agyvérzést kapott. A kommunista ember-majom szuperkatonát azóta sem találták föl.

Ma is tanultam valamit 1-2-3-4-5

5 könyv
Több mint 600 meghökkentő, érdekes és tanulságos történet!

MEGVESZEM
Ma is tanultam valamit 5

Megint 150 vadonatúj, izgalmas téma ismét meglepő válaszokkal

MEGVESZEM