Az ember, aki csak bűnrossz filmeket rendezett, pedig nem is létezik

További Ma Is Tanultam Valamit cikkek

Ha megnézzük Alan Smithee adatlapját az IMDB-n, azt látjuk, hogy elképesztően sokoldalú ember: forgatókönyvet ír, rendez, színészkedik, sőt hangmérnök, operatőr, vágó, de még sminkes is. De elsősorban rendező: több mint két tucat film és számos tévésorozat-epizód direktora volt, bár óvatosságra intenek az olyan címek, mint a Cap-Rouge zombija, a Madarak 2 vagy a Pittsburgh vérszívó fáraói. Alan Smithee ennek ellenére szó szerint a filmipar élő legendája, ugyanis nem létező személy.

Smithee 1968-ban született, és egy szokatlan körülmények között készült film hívta életre – az amerikai filmrendezők kamarája, a DGA ugyanis egészen addig nem engedélyezte, hogy a rendezők álneveket használjanak. A törvény éber őre című western viszont mindent megváltoztatott. A film főszereplője, Richard Widmark nem volt elégedett a rendezővel, Robert Tottennel, és kijárta, hogy lecseréljék Don Siegelre (a Piszkos Harry későbbi rendezőjére). Az 1969-ben debütáló végső filmváltozatba nagyjából fele-fele arányban kerültek a Totten, illetve Siegel által forgatott jelenetek, de egyik rendező sem érezte annyira sajátjának a filmet, hogy névvel vállalja (Siegel szerint egyébként is leginkább Widmark dirigált a forgatáson). A DGA megértő volt, és azt javasolta, hogy álnevet írjanak a stáblistában a rendezőhöz. Allen Smithee megszületett.

Illetve először Al Smith volt a javaslat, de belőle volt már egy a filmiparban, ezért a vezetéknév Smithe, majd Smithee lett. (Egy magyarázat szerint a nevet a „the alias men” azaz, „az álneves emberek” anagrammájából rakosgatták össze, de ez már a legenda része, nincs rá meggyőző bizonyíték.) Az név később többféle változatban bukkant fel ilyen-olyan stáblistákon, és az Alan Smithee verzió lett a leggyakoribb. A nevet ugyanis más, filmjeikkel elégedetlen rendezők is elkezdték használni (még visszamenőlegesen is), a DGA pedig jó ideig őrizte a mocskos titkot, ezért sokáig senkinek nem tűnt fel, hogy Alan Smithee nem létezik. Az egyik leghíresebb kritikus, Roger Ebert – még pályája elején – például így méltatta A törvény éber őrét:

„Az általam eddig ismeretlen Alan Smithee engedi, hogy természetesen bontakozzon ki a cselekmény.”

A későbbi évtizedek során aztán kiszivárgott, hogy Alan Smithee csak álnév, és az egyre kétesebb hírű rendező nevét elkezdték olyan filmesek is használni, akiknek a munkáját már nem irányította a DGA. 1998-ban aztán jött a farkába harapó kígyó: az An Alan Smithee Film: Burn Hollywood Burn című szatíra. Ez arról szólt, hogy egy Alan Smithee nevű ember (akit az egyik Monty Python-tag, Eric Idle játszott) megpróbálja megtagadni a filmjét, de nem tudja, mert a filmesek által használt álnév éppen az övé.

Egy ilyen alkotásnál szinte törvényszerű fejlemény volt, hogy a film rendezője, Arthur Hiller a DGA-hoz fordult, mert szerinte a producer, Joe Eszterhas túlságosan beleszólt a rendezésbe. Hiller végül elérte, hogy ezt a filmet is Alan Smithee rendezze, és a végeredmény tényleg borzalmas lett; a Burn Hollywood Burn hét kategóriában is elvitte Hollywood citromdíját, az Arany Málnát, és jelenleg kemény 8 százalékon áll a Rotten Tomatoes-on. Pénzügyileg is bukta volt: 10 millió dollárból készült, de ötvenezret sem hozott – hja, akkor már a nézők pontosan tudták, milyen színvonalra számíthatnak, ha Alan Smithee neve szerepel a stáblistán.

Hiller bűnrossz metafilmje után a DGA nyugdíjazta Alan Smithee-t (bár más filmesek továbbra is használták a nevet), ezért amikor Walter Hill akart elhatárolódni saját magától 2000-ben a Szupernova című scifijének stáblistáján, már más nevet kellett választania. Így született meg Thomas Lee – ha meglátják ezt a nevet egy moziplakáton, eszükbe ne jusson jegyet venni a filmre.