Azt ismeri, hogy három Jézus beszélget?

2015.03.28. 13:07

Ha ma valaki pszichológiai vagy pszichiátriai kísérletet szeretne végezni, több kilónyi engedélyt kell beszereznie, szigorú etikai átvilágításon átküzdenie a kutatási tervét, még akkor is, ha egészen ártalmatlan dolgokat szeretne vizsgálni.

Ez persze nem mindig volt így, mind hallottunk a hírhedt stanfordi börtönkísérletről, vagy a Milgram-kísérletről, ami meglehetősen durva dolgokat hozott ki a tesztalanyokból.

Még ezeknél is bizarrabb volt azonban az Ypsilanti három Jézusa néven ismertté vált kísérlet 1959-ben. Ebben dr. Milton Rokeach, elismert amerikai szociálpszichológus összezárt három paranoid skizofrén pácienst, akik mind Jézusnak gondolták magukat. A két évig tartó kísérlettel arra kereste a választ, hogy vajon ez az ellentmondás kizökkenti-e a betegeket a tévképzeteikből, meggyőzi-e bármelyik Jézus a többit arról, hogy ő Isten fia.

Az eredmény: nem, az extrém helyzet csak megerősíti őket, és néha verekednek. Sőt, a végére dr. Rokeach arra jött rá, hogy valójában neki van istenkomplexusa. A kísérlet történetét később könyvben foglalta össze.

A kísérlet az Ypsilanti állami kórházban kezdődött 1959-ben. A három páciens, az 58 éves Joseph, a 70 éves Clyde és a 38 éves Leon mind Jézusnak, pontosabban Jézus reinkarnációjának, Isten fiának új eljövetelének tartotta magát. Hogy a lehető legtöbb legyen köztük a kommunikáció, dr. Rokeach úgy intézte, hogy egymás melletti ágyban aludjanak, egymás mellett üljenek az étkezéseknél, egy csoportban dolgozzanak a kórház mosodájában, és emellett rendszeres közös foglalkozásokat tartott nekik, hogy beszélgessenek, és próbálják egymást arról meggyőzni, hogy ki az igazi Jézus, és kinek vannak tévképzetei.

Így ment ez két teljes éven keresztül.

A beszélgetések szenvedélyes vitákba torkolltak, és olykor tettlegességig is fajultak. Mindhárom Jézus más-más magyarázatot gyártott magának a két társa létezésére. Clyde úgy gondolta, hogy a másik kettő halott, és gépek mozgatják őket. Leon úgy gondolta, a másik kettő sima csaló, míg Joseph az igazsághoz legközelebb járva azt gondolta, hogy a másik kettő szimpla őrült, és egy elmegyógyintézetben vannak. Saját magát az intézet hős védelmezőjének látta, aki önszántából jár a megtébolyodott lelkek között, megnyugvást nyújtva nekik az őrületben.

Pár hónap múlva a viták lecsendesedtek, mindhárman elfogadták a másik kettő létezését, már persze a maguk tévképzeteiből felépített világba gondosan beillesztve őket. A három Jézus jóbarát lett, gyakran múlatták együtt az időt a szabadidejükben, olyankor is, amikor egyébként nem lett volna muszáj együtt lenniük. Vallásos témák ilyenkor nem merültek fel közöttük. Dr. Rokeach a könyvében külön említ egy esetet, amikor egyik éjjel valaki nagyon hangosan horkolt a D-23-as kórteremben, és az egyik páciens felcsattant, "Jézusom! Hagyd már abba a horkolást!". A feljegyzés szerint mindhárom Jézus rögtön reagált, azzal, hogy de hát nem is ő horkol.

Mivel a három Jézus láthatólag békét kötött egymással, dr. Rokeach elkezdte provokálni őket. Egy alkalommal például behozott nekik egy-egy példányt a helyi újságból, amiben egy cikk róluk írt: arról, hogy a helyi elmegyógyintézetben egy orvos három, magát Jézusnak gondoló ápolttal kísérletezik. Erre is másképp reagáltak, Clyde katatón állapotba zuhant, Leon dührohamot kapott, Joseph pedig egyszerűen nem értette meg, hogy a cikk róluk szól.

Dr. Rokeach később levelekkel kezdte el manipulálni a Jézusokat. Joseph-nek a kórházigazgató nevében kezdett el írogatni, rávette, hogy próbáljon ki egy új típusú gyógyszert, és meggyőzte arról, hogy valójában ő az apja. Joseph ezt eleinte el is fogadta, de később fellázadt, és egyenesen Kennedy elnöknek próbált írni, hogy engedjék el a kórházból. Leonnal a képzeletbeli felesége nevében levelezett, többször megbeszélte vele, hogy meglátogatja a kórházban, de persze sosem ment el a megbeszélt találkozóra. Ezzel párhuzamosan az asszisztensét, egy bizonyos Miss Anderson nevű, csinos nővért arra utasította, hogy flörtöljön Leonnal. Mindez még mélyebbre taszította Leont az őrületbe, aki végig hűséges maradt a képzeletbeli feleségéhez, viszont egy idő után bejelentette, hogy hermafroditává vált, jetivé változott, aki láthatatlan, és ikrekkel terhes. Dr. Rokeach itt leállította a kísérletet.

A könyvében később azt emelte ki tanulságként, hogy valójában a kísérlet a saját istenkomplexusát mutatta meg számára, és külön értekezett arról is, hogy a skizofrén tévképzetek mennyiben hasonlítanak a saját tapasztalataira az LSD-vel. A könyv 1984-es újrakiadásának előszavában már arról ír, hogy a kísérlet manipulatív és etikátlan volt, és egyben bocsánatot kért a három Jézustól.