30 évig árulták a sugárzó arckrémet

toothpaste
2015.04.30. 08:52

Serkenti a sejtek vitalitását, a keringést, feszesebbé teszi a bőrt, kiküszöböli a zsírokat, megállítja a pórusok tágulását, meggyógyítja a keléseket, pattanásokat, a pigmentációt, megvéd az időjárás viszontagságaitól, megállítja az öregedést, megszabadít a ráncoktól, megtartja az arcszín frissességét és fényességét

A világban sok minden változik, de a marketingüzenetek – úgy tűnik – állandóak. A fenti hirdetés akár ma is mehetne a tévében (sőt, megy is), pedig jóval régebbi: az 1930-as évekből származik, és nem egy egyszerű arckrémet reklámoz, hanem a Tho-Radiát, amiben, talán a nevéből kitalálható, radioaktív összetevők,  tórium-klorid és rádium-bromid voltak, amit az akkori marketinggépezet a „szépség tudományos módszereként” mutatott be

Ebben az időben élte fénykorát a a radioaktivitás, a sugárázás hátrányairól viszont még nem sokat tudott a nagyközönség. Elég sokan felültek erre a vonatra, az újságok rengeteget foglalkoztak például a rádium állítólagos jó hatásával, így jó pénzért lehetett eladni mindent, amibe belepakolták (külföldön még mindig el lehet adni radioaktív elemek gyógyhatásával dolgokat, ezzel reklámozzák például a Hévíz-tavat is).

Nem hagyhatta ki ezt a lehetőséget egy Alfred Curie nevű francia orvos sem, aki ugyan nem volt rokona Marie és Pierre Curie-nek (ők fedezték fel például a rádiumot is), de azért minden lehetőséget megragadott, hogy kiemelje a jól csengő nevet. 1933-ban egy gyógyszerésszel, Alexis Moussalival közösen egy rakat, radioaktív anyagokat tartalmazó, főleg szépészeti terméket dobtak piacra, az arckrém mellett készült radioaktív:

  • tisztító tej;
  • púder;
  • rúzs;
  • és fogkrém is;

Az akkori viszonyokhoz képest drágának is számítottak, maguk a radioaktív összetevők sem voltak olcsók. A Tho-Radia krémet például 155 grammos kifejezésbe 15 frankért, a százgrammos szappant 3 frankért adták, a fogkrémért 6 frankot kértek. Magas áruk ellenére vették a termékeket egész Franciaországban 1933-tól egészen a hatvanas évek elejéig. A vizsgálatok szerint a radioaktív összetevők még akkor is bennük voltak. 

Ma persze már tudjuk, hogy ezek az összetevők nemhogy jótékonyak, de nagy mennyiségben károsak, nem véletlenül tűntek el a boltok polcairól a rádiumos arcápolók. 

Elindult az Indamedia média és marketing-kommunikációs kiadványa.

További szakmai tartalmakért kattints és kövess bennünket!

MEGNÉZEM
Ma is tanultam valamit 1-2-3-4-5

5 könyv
Több mint 600 meghökkentő, érdekes és tanulságos történet!

MEGVESZEM