Erőszakkal hizlalják a feleségnek szánt lányokat

2015.05.25. 08:09

Mauritániában egy nő mérete mutatja, hogy mekkora helyet foglal el a férje szívében

– magyarázza Aminetou Mint Ely, egy helyi nőjogi aktivista. A romantikusan hangzó elképzelés valójában egy rendkívül kegyetlen tradíciót fed, amely néhány éve újra népszerűvé vált Nyugat-Afrikában.

A leblouh nevű kényszeretető tradíció lényege, hogy embertelen mennyiségű ételt és italt erőltetnek le kislányok torkán, hogy a hagyományos helyi nőideálnak megfelelő, terjedelmes méretre kerekítsék őket. Ha egy tizenkét éves lány eléri a nyolcvan kilót, a procedúrát már sikeresnek tekintik.

A cél a gyors hizlalás, hogy minél fiatalabban férjhez lehessen őket adni, ami gyakran meg is esik, mert a hatóságok nem tudják hatékonyan ellenőrizni a szokásjog szerint élő vidéki társadalmat. Hiába írt alá az ország nemzetközi egyezményeket a gyerekjogok védelméről,

az erőszakos hizlalás már akár ötéves korban is elkezdődhet.

Maga az esemény valahogy úgy nézhet ki, mint a Taxidermia versenyevős jelenetei. A lányokat a tanítási szünetekben hizlalótelepekre szállítják, ahol idősebb nők, vagy egyenesen a saját rokonaik indokolatlan mennyiségű táplálékot diktálnak beléjük. Egy hatéves jellemző napi adagja két kiló, vajjal összekevert köles, és 18-20 liternyi tevetej. Az etetőnők közben botokkal masszírozzák a lányok combját, hogy gyorsítsák az emésztést. Ha a gyerekek nem bírják az iramot, és elhányják magukat, akkor is le kell nyelniük a falatot. Érthető módon nagyon szenvednek az egész hercehurcától, de a szülők elmagyarázzák nekik, hogy ez a boldogsághoz vezető egyetlen út.

A történészek szerint a leblouh a gyarmatosítás előtti időkben alakult ki, amikor minél gazdagabbnak számított egy férfi, a feleségének annál kevesebb tennivalója volt, és azt várták el tőle, hogy egész nap a sátorban üljön, amíg a szolgák elvégezték a házimunkát. Egyenesen ékszerként becsülték a gyors hízástól kialakuló striákat és úszógumikat, amelyeket korabeli berber versikék is dicsőítettek.

Mauritániában megoszlanak a vélemények a probléma súlyáról. Jelentős középosztálybeli réteg gondolja úgy, hogy a tradíció már a múlté, a nyugati ideál szerint felnövő fiatalokat nem fenyegeti a kényszerhizlalás veszélye. A vidéki állapotokkal foglalkozó aktivisták szerint azonban a leblouh nagyon is élő hagyomány, és bőven van még mit tenni a visszaszorítása érdekében.

A probléma gyökere, hogy a fejletlen vidéki területekre nagyon nehezen jut el bármiféle információ a nagyvilágból. Az aktivisták tájékoztató kampányokat szerveztek az elhízás veszélyeiről, mint a szív- és érrendszeri megbetegedések vagy a cukorbetegség. Sőt, a kormány még a hizlalást elítélő balladákat is rendelt, hogy elérje a népi hagyományok szerint élő vidéki családokat.

Az aktivisták az erőszakos katonai rendszerváltást okolják a tradíció új keletű térnyeréséért. 2008-ban az ország első szabadon választott vezetőjét katonai puccsal távolították el, a hatalmat átvevő Mohamed Uld Abdel Aziz tábornok pedig egy évvel később elnökké választatta magát, és azóta is ő az ország vezetője. Mint Ely szerint azért is szomorú a nőjogi hátramenet, mert a puccs előtt egészen jó irányba haladt az egyenjogúsági harc. Volt külön Nőügyi Minisztérium, és 20 százalékos női kvóta is a parlamentben.

A leblouh egyébként nemcsak Mauritániára jellemző, Mali, Niger, Kamerun és Nigéria egyes részein is gyakorolják a kényszerhizlalást.