Ön szülne 9 gyereket 600 millióért?

2015.07.21. 09:43

1926. október 31-én, Halloween napján Torontóban szívinfarktust kapott és meghalt egy gazdag kanadai ügyvéd, bizonyos Charles Vince Millar. Gyermeke nem volt, így örököse sem, vagyona, főleg ingatlanokban és részvényekben, annál inkább. És, mint kiderült, egészen egyedi humorérzéke. A végrendelet felbontásakor egymást követték a fura részletek:

  • Millar a jamaikai nyaralójának használati jogát három ügyvéd kollégájára hagyta, akik legendásan gyűlölték egymást
  • Az Ontario Jockey Club lóversenyklub részvényeit Toronto három leghangosabb lóverseny-ellenes aktivistájára
  • Az O'Keefe Brewery sörfőzde részvényeit pedig hét protestáns lelkész között osztotta szét, azzal a feltétellel, hogy részt vesznek a cég menedzsmentjében, és felveszik a részvények után járó osztalékokat

Még ezeknél is bizarrabb volt az utolsó tétel a végrendeletben: Millar minden további ingatlanvagyonát arra a torontói nőre hagyta, aki a halála napja utáni tíz évben a legtöbb gyereket szüli.

A végrendeletet persze rögtön felkapta a média, és mivel az elhunyt távoli rokonai tiltakoztak ellene, egészen a kanadai legfelsőbb bíróságig jutott. Millar azonban dörzsölt ügyvéd volt, és úgy fogalmazta meg a végrendeletét, hogy abba ne lehessen jogilag belekötni. 1926 őszén így elindult a nagy verseny Toronto családjai között: ki produkál több gyereket 10 év alatt az ügyvéd vagyonáért cserébe?

Pár évvel a verseny indulása után hirtelen megemelkedett a tét: a Detroit–Windsor alagút építésekor kiderült, hogy az ügyvédnek komoly földbirtoka volt a Detroit folyó környékén, aminek az értékét az építkezés hirtelen a sokszorosára emelte. Ráadásként a verseny közepén beütött a nagy gazdasági világválság is. A gyerekszülő derbit nagy figyelemmel követte a kanadai sajtó, az élmezőnyben álló családok neveit mindenki ismerte, igazi helyi sztárok lettek, az élmezőnyt felforgató ikerszülések szenzációszámba mentek.

1936-ban aztán lejárt a tíz év, és a verseny véget ért. Az első helyen holtversenyben befutott két nőt, 10-10 gyerekkel egyaránt kizárták: Lillian Kennynek két gyereke is halva született, a versenykiírás pedig világosan leírta, hogy csak az élve született utódok számítanak. Pauline Mae Clarke pedig az öt ikerpárja közül többet is házasságon kívüli kapcsolatban szült, ami szintén kizáró ok volt. Így négy versenyző, egyenként 9-9 gyerekkel osztozott végül a vagyonon, a családoknak egyenként 125 ezer dollár járt. Ez 2015-ös dollárban kifejezve bő kétmillió, vagyis nagyjából 600 millió forint.

A négy család, Smith-ék, Nagle-ék, Timleckék, és Macleanék a korabeli média beszámolói szerint okosan költötte el a pénzt, házat, családi autót vettek, illetve a gyerekek tandíjaira tettek félre belőle.

(A cikk forrásául Mark M. Orkin: The Great Stork Derby című könyve szolgált)