A költő, aki feltalálta a fasizmust

Hallotta már az olasz költő, Gabriele d'Annunzio nevét? Száz éve a dekadens művészeti irányzat és a szimbolizmus jelentős alakja volt, de nem emiatt fontos (és jórészt elfeledett) alakja a történelemnek. Hanem azért, mert ő találta ki a fasizmust, őt másolta később Mussolini, és egy csomó dologban Hitler is. És máig nem tiszta, hogy az egészet komolyan gondolta-e, vagy csak egy nagyon modern művészi performance-nak szánta.

D'Annunzio magánéletileg nihilista volt, művészileg futurista, drogügyben pedig komoly mértékben kokainista. Műveiben az intellektus felsőbbrendűségét, az abszolút szabadság hajszolását, az élvezeteknek való behódolást hirdette, az ehhez vezető útnak az erőszakot tartotta, ami az ő világképében egy kívánatos, érzékeny és gyönyörű dolog volt. Tucatnyi szeretőt tartott, köztük a kor híres olasz színésznőit. Művészkörökben legendák keringtek az orgiáiról, széles körben elterjedt pletyka járta arról, hogy kivetette két bordáját hogy, nos, úgyis kitalálják miért, száz évvel később Marylin Mansonról pletykálták ugyanezt.

D'Annunzio 1897-ben merő polgárpukkasztásból politikusnak állt, és mindenki nagy meglepetésére be is jutott az olasz parlamentbe. A törvényalkotási munkában egyáltalán nem vett részt, azonban szenvedélyes beszédeket tartott arról, hogy a demokrácia mekkora hülyeség, lévén az emberek túl ostobák ahhoz, hogy fontos dolgokban döntsenek. Ezen felül szorgalmazta, hogy Olaszország lépjen háborúba; igazából teljesen mindegy, hogy ki ellen, őt maga a háború eszméje nyűgözte le.

A történelem hamarosan neki tetsző fordulatot vett, és kitört az első világháború. Az akkor már az ötvenes éveiben járó, Olaszország-szerte népszerű művész azonnal belépett a hadseregbe, megtanult bombázót vezetni, és pilótaként őrültnél őrültebb bevetéseken vett részt. Magát a háborút is leginkább a művészet eszközének tekintette, és ez fontosabb volt számára az ellenség legyőzésénél is. Egyszer például egy nyaktörően kockázatos küldetésben egészen Bécsig repült, de nem bombákat dobott a városra, hanem 50 ezer szórólapot a saját műveivel. Olaszul, mert a németre fordítás ugyan segítette volna a megértésüket, de rontotta volna a művészi hatást. Vakmerő akciói nyomán országszerte háborús hősként ünnepelték.

A világháború vége mérhetetlenül elkeserítette d'Annunziót, aki 2000 fős, radikális nacionalistákból álló serege élén elfoglalta Fiume (ma Rijeka néven Horvátországhoz tartozik) városát, hogy ott megalkossa a maga képére formált tökéletes államot. Alapelve volt, hogy a társadalmat nem a bizalomnak, hanem a hitnek kell összetartania, a kormányzást pedig ennek alárendelni. Ebből adódóan a vezetőnek - vagyis ő magának - vallási vezérként, sőt, messiásként kell viselkednie. D'Annunzio elképesztő személyi kultuszt épített maga köré, az emberek valósággal bálványozták. Saját magát Il Duce néven nevezte, pontosan úgy, mint később Mussolini, aki az olasz fasizmust egy az egyben a fiumei állam alkotmányára építette. Fiume a permanens forradalom állapotában élt, látványos külsőségek között: d'Annunzio gyújtó hangú beszédeket tartott, és egymást érték a parádék, ahol fekete ingben, a vezért a római légiósok karlendítésével köszöntve masíroztak a katonák a városban. A karlendítést később innen vette át a náci propaganda. D'Annunzio Fiuméjában szabad volt a drog és a szerelem, mindenféle formában, és elég nyíltan: a katonákat direkt bátorították a homoszexuális kalandokra, és feljegyzések szólnak temetőkben tartott orgiákról is.

A fiumei szabad állam másfél évig létezett, 1920-ban az olasz hadsereg megtámadta, öt napig bombázta, és elfoglalta a várost, d'Annunzio pedig egy Garda-tó parti villában félig-meddig önkéntes száműzetésbe vonult. Két év múlva máig tisztázatlan körülmények között kiesett egy emeleti ablakon, súlyosan megsérült, és azzal végleg visszavonult a közélettől – bár magánlevelezésben Mussolinit még éveken át próbálta lebeszélni a Hitlerrel való bármilyen együttműködésről. A második világháború kitörését már nem élte meg, 1938-ban stroke-ban halt meg. Addigra Mussolini már egy csomó ötletét lemásolta, és megvalósította nagyban. Szülővárosában, Pescarában a mai napig hihetetlenül népszerű, egyetem, múzeum, stadion és több utca viseli a nevét.

(A cikkhez az Atlas Obscura, a Culture Trip és a Telegraph írásai szolgáltak forrásul)

(A Ma is tanultam valamit rovat java sok új tartalommal megjelent könyvben is, az Index grafikusainak illusztrációival, ide kattintva tud belelapozni.)