Miért nem csiklandozhatjuk meg magunkat?
További Ma Is Tanultam Valamit cikkek
- Nehezen megy a magyaroknak a takarékoskodás, pedig a kezdéshez már kevés is elég
- Nem Alfred Nobel féltékenysége miatt nincs matematikai Nobel-díj
- Még be sem mutatták, máris hiteltelennek tartják a Gladiátor 2-t
- Használja a józan paraszti eszét!
- Súlyosan mérgezőek voltak a kozmetikumok, de ma is a bőrünkre megy a vásár?
Valahol hálásak lehetünk az evolúciónak, hogy saját magunkat nem tudjuk megcsiklandozni – ha másért nem, hát higiéniai szempontokból. Ha a saját érintésünk csiklandós lenne, minden alaposabb tisztálkodásnál összepisilnénk magunkat a nevetéstől.
De tényleg, miért nem tudjuk megcsikizni magunkat?
Azért, mert a csiklandozást egyszerre két agyterület dolgozza fel: a szomatoszenzoros kéreg, ami az érintésre érkező ingert dolgozza fel, illetve az elülső cinguláris kéreg, ami a boldogságérzetért felel. Az idegen érintés egyszerre stimulálja a két agyterületet, így az érintés és a boldogság érzése összeadódik: minél erősebb a stimuláció, annál látványosabb a hatás.
Kövessen minket a Facebookon is!
Két pszichológus, G. Stanley Hall és Arthur Allin 1897-ben alkották meg a knismesis és a gargalesis szakkifejezéseket, így különböztetve meg a csiklandósság két szélsőségét. Az elsőt akkor érezzük, ha például egy tollpihe ér a karunkhoz; ettől nem kell nevetnünk, legfeljebb egy kicsit lúdbőrözünk tőle. A gargalesis viszont az intenzív, erőszakos csiklandozás, ami szabályszerű röhögőgörcsöt vált ki. Ezt már nem tudjuk előidézni saját magunknak.
Az evolúcióbiológusok szerint elképzelhető, hogy a csiklandozásra azért reagálunk ilyen furcsán, mert az ősemberek még így tanították meg az utódaiknak, hogyan védjék meg magukat. Ez egyben azt is megmagyarázná, hogy miért pont a legsebezhetőbb pontjainkon vagyunk a legcsiklandósabbak – mint például a hasunkon, a nyakunkon, a hónaljunkon vagy az alkarunkon.
Vissza az agyműködéshez: azért nem csiklandozhatjuk meg magunkat, mert a szomatoszenzoros és az elülső cinguláris kéreg együttműködnek, és a saját érintésünket nem észleli fenyegetésként. A jobb kéz tudja, hogy mit csinál a bal, így ha a kétféle inger egyszerre érkezik, kioltják egymást; az agyunk tudja, hogy mire készülünk.
Viszont ebből az következne, hogy akiknél az érintett agyterületek nem működnek megfelelően, az megcsiklandozhatja magát, nem? De igen: a skizofrének például erre is képesek. A szakértők szerint ennek az lehet az oka, hogy az ő agyukban olyan biokémiai vagy szerkezeti különbségek lehetnek, ami miatt nem működik a szomatoszenzoros és a cinguláris kéreg közti összhang, így a saját érintésük is csiklandozhatja őket.
(A Ma is tanultam valamit rovat java sok új tartalommal megjelent könyvben is, az Index grafikusainak illusztrációival, ide kattintva tud belelapozni.)
Rovataink a Facebookon