A pápa, aki elrendelte Hitler megölését

A Church of Spies (Kémek egyháza) című könyvben Mark Riebeling amerikai történész egy igazán izgalmas és kevéssé ismert történetet mesél el a II. világháború időszakából:

Arról a XII. Piusz pápáról van szó, akit nagyon sokan hallgatással vádolnak a világháború rémtetteivel kapcsolatban, de aki a háború előtt és után többször is a béke mellett állt ki. Az új könyv szerint azért maradt csendben, mert ezzel akarta leplezni, hogy valójában a német belső ellenállást segíti.

A pápa részvétele előtt a Hitler-ellenes erők nem tudtak együttműködni és ennek számos oka van. Egyrészt a belső ellenállás nem volt meggyőződve arról, hogy a szövetséges hatalmak támogatni fogják őket. Másrészt a szövetségesek sem voltak biztosak abban, hogy nem egy másik diktátor lépne-e Hitler helyére. Az egyedüli ember, akinek a szabadsága és a tekintélye is megvolt ahhoz, hogy lépjen, a pápa volt, de arra kérni a katolikus egyház fejét, hogy áldását adja valaki megöléséhez, meredek kérés. A pápa azonban nemcsak hogy igent mondott, hanem mozgásba lendítette hírszerzőit, és mindkét oldalt arra biztatta, hogy vigyék véghez a tervet.

Hitler nem bízott a katolikusokban, azt hangoztatta, hogy a nácizmus összeegyeztethetetlen a katolicizmussal. Azonban még tábornokait is megdöbbentette azon parancsa, hogy likvidálják a lengyel katolikus egyházat. Wilhelm Canaris, a német kémhálózat vezetője annyira ellenezte ezt a lépést, hogy felvette a kapcsolatot XII. Piusz pápával. (Canarist évekkel később, a Hitler elleni 1944. július 20-i merényletben való részvételért letartoztatták és 1945. április 9-én kivégezték.)

Összekötőjük Joseph Müller ügyvéd, háborús hős volt, aki ügyvédként közvetíteni tudott a német ellenállás és a Vatikán között. Müllert egyébként maga Heinrich Himmler is kihallgatta korábban, Müller ekkor állítólag kertelés nélkül elmondta neki, hogy maga javasolta a bajor miniszterelnöknek, hogy ölesse meg Himmlert. Vallomását a náci vezető annyira bátor cselekedetnek tartotta, hogy megpróbálta beszervezni Müllert. Miután ez nem sikerült, elengedték, Müller pedig legendává vált a nácik között.

Müller háborús hősként olyan helyet tudhatott magáénak a német társadalomban, hogy ki tudott építeni egy kémhálózatot kollégiumi, joghallgatói ismerőseiből, akik immár újságoknál, bankokban dolgoztak, de olyan is volt, aki az SS-ből hozta az információt. A helyzetet bonyolította, hogy a Canaris vezette hírszerzés, az Abwehr is megpróbálta beszervezni, de furcsa módon nem Hitler mellett, hanem épp ellenében. Müller sokszoros ügynökké vált, még az a furcsa helyzet is előfordulhatott, hogy az Abwehr adta át az ügyvédnek azt a dossziét, amely a nácik lengyelországi atrocitásait gyűjtötte össze. Arra kérték, adja át a pápának a dokumentumokat.

A pápa Nagy-Britanniát is bevonta az összeesküvésbe és mozgósította a katolikus rendeket. Főleg a jezsuiták és a domonkosok vetették bele magukat a harcba. Külön jó volt, hogy a rendek nem a katolikus egyház fejeinek, hanem saját vezetőiknek jelentettek, akik aztán továbbították az információkat a pápának. Hitlernek azonban szerencséje volt, lemondott beszédek, lekésett parádék miatt sok merénylet hiúsult meg ellene.

Müller 1943-ban bukott le, a Gestapo inkrimináló iratokat talált nála és a háború hátralévő részében a dachaui koncentrációs táborba zárták. Az egyik levélen, amelyen Hitler megöléséről szőttek terveket, vatikáni fejléc volt.

Ekkortájt tartóztatták le a király parancsára Mussolinit Olaszországban, így Hitlernek rögtön több oka is volt arra, hogy bosszút esküdjön a pápa ellen. Ugyan nem a pápa adta ki a letartóztatási parancsot, de nagyon ágált Mussolini ellen. Hitler mégsem vonult be a Vatikánba, saját emberei beszélték le a lépésről. Mussolinit mindenesetre kiszabadította és létrehozták a Salói köztársaságot.

Adolf Hitler végül megölte magát berlini bunkerében, miután a szövetségesek már Berlint ostromolták. XII. Piusz pápa a háború után is a béke mellett szónokolt, bíborossá emelt sok, nácik ellen harcoló papot, köztük Mindszenty Józsefet. Joseph Müller a háború után politikusként tevékenykedett, egyik alapítója volt a német CSU pártnak.