A ketchupnak eredetileg köze nem volt a paradicsomhoz

2016.02.10. 09:13

A ketchup az egyik legnépszerűbb szósz a világon (azért csak az egyik, és nem a legnépszerűbb, mert az elmúlt években durván jön fel a majonéz), jó eséllyel önnél is van otthon egy fél flakonnal valahol a hűtőben. Ketchupból elég sokféle létezik, van például chilis, currys, és banános (nem is beszélve a baconízűről), de a paradicsomos alap azért aránylag közös platform mindegyiknél. Ehhez képest, amikor a ketchupot feltalálták, abban volt minden, amibe csak belebotlottak a kertben a kísérletező kedvű feltalálók, de paradicsom pont nem.

Egyáltalán, ki találta ki a ketchupot?

A történet az 1600-as években kezdődik, amikor a brit és holland kereskedők elkezdtek Délkelet-Ázsiával üzletelni. Kínában találkoztak először az ázsiai ételek egyik fontos alapanyagával, a halszósszal, aminek jellegzetes ízét és állagát megpróbálták otthon leutánozni. A szósz kínai neve kê-tsiap, és nagyjából úgy készül, hogy a halat brutálisan besózzák (a klasszikus recept szerint 3 kiló halhoz egy kiló só kell), belepakolják egy hordóba, nagy köveket raknak a tetejére, és hagyják erjedni fél-egy évig. A sós, jellegzetesen erős szagú, sűrű lé, ami kijön a hordóból, a halszósz, és mondanunk sem kell, hogy távolról sem emlékeztet a ketchupra.

Az első említés a ketchupról, ezzel az írásmóddal, 1732-ből származik egy bizonyos Richard Bradley receptgyűjteményéből, ami aztán a következő évtizedekben több variációban is elterjedt Angliában. Az ázsiai halszószt szardella használatával próbálták lemásolni, emellett az ősketchupban volt még gomba, dió, osztriga, és különféle fűszerek. A korabeli leírások szerint sötétbarna színű és sűrű szósz volt, levesek készítéséhez és halételek mellé ajánlották. A paradicsom alapanyagként először 1812-ben bukkant fel, amit pépesítve, brandyvel keverve, és erősen fűszerezve készítettek. A paradicsom az 1800-as évek végére egyeduralkodóvá vált a ketchup alapanyagaként, mivel ilyen formában az aránylag rövid paradicsomszezon után hamar megromló zöldséget (vagy ízlés szerint gyümölcsöt) akár egy évig is el lehetett tartani. A tartósításra, és a szép piros szín megőrzésére elég változatos anyagokat használtak, például kátrányt.

A mai formáját végül 1876-ban nyerte el a ketchup, amikor Henry J. Heinz a csődbe ment élelmiszeripari cégje romjain épített új vállalatának keresett valami olyan terméket, amivel bankot tud robbantani. A paradicsomos-fűszeres alaphoz nagy adag ecetet tett (ez rögtön gondoskodott is a tartósítás problémájáról), majd az ízt cukorral egyensúlyozta ki. A mesterséges tartósítószerek nélküli, az addigiaknál sokkal jobb minőségű ketchup letarolta Amerikát, pár év múlva már évi több millió üveggel gyártott belőle a cég, ami máig a ketchup-piac meghatározó szereplője.

Ezzel pedig mindjárt az is érthetővé válik, hogy kínai-angol-amerikai találmány lévén miért kapnak dührohamot az olaszok, ha valaki ketchuppal gyalázza meg az ő nemzeti ételüket, a pizzát.