Miért félig üres minden csipszes zacskó?
További Ma Is Tanultam Valamit cikkek
- Nehezen megy a magyaroknak a takarékoskodás, pedig a kezdéshez már kevés is elég
- Nem Alfred Nobel féltékenysége miatt nincs matematikai Nobel-díj
- Még be sem mutatták, máris hiteltelennek tartják a Gladiátor 2-t
- Használja a józan paraszti eszét!
- Súlyosan mérgezőek voltak a kozmetikumok, de ma is a bőrünkre megy a vásár?
Nyitott már ki csipszes zacskót? Akkor nyilván megvan az a csalódott érzés is, hogy hát ez bizony csak félig van, pedig még egy darabot sem evett meg belőle. Ez elsőre a vásárló átverésének tűnik: szívesebben vesszük meg, hiszen azt hisszük, hogy több van benne, mint amennyi - na de egy ilyen átlátszó trükk kifogna a világ összes fogyasztóvédelmi szervezetén? A zacskók felfújásának más oka van, az csak egy - a gyártók számára nyilván kellemes - mellékhatás, hogy nagyobbnak tűnik így a termék. Az egyetlen nagyobb csipszmárka, ami nem él ezzel a trükkel, a Pringles, aminek a cső alakú dobozba zárt, klónszerűen egyforma szeletekből álló csipszei jóval drágábbak is a zacskósoknál. Persze ár-érték arányban lehet, hogy jobban jövünk ki velük, mint a zacskókkal, amiknek a fele levegő. Gondolnánk. Pedig nem az.
Essünk túl a megrázó tényen: a csipszes zacskó üres részében valójában nem levegő van, hanem nitrogéngáz. Nem kell nagyon megijedni, a levegő is 78%-ban nitrogénből áll; a zacskó nitrogénes felfújásának éppen az a lényege, hogy az oxigén (ami a levegő maradék 21%-át adja) ne legyen jelen. Az oxigén ugyanis a nevének megfelelően oxidál, vagyis szívesen reakcióba lép ezzel-azzal, amivel csak találkozik. Például a csipsszel. Ha nincs oxigén a zacskóban, a csipsz tovább megőrzi a minőségét, az ízét, és a ropogósságát - oké, utóbbit nem is az oxigén venné el tőle, hanem a levegő páratartalma.
A nitrogénes töltést le is ellenőrizhetjük egy egyszerű kísérlettel:
- Gyújtsunk meg egy gyertyát.
- Vágjuk le egy csipszes zacskó sarkát.
- Préseljük ki belőle a gázt a láng felé, de óvatosan, hogy ne fújjuk el a gyertyát vele.
- A láng ki fog aludni, mert nem nem jut oxigénhez.
A zacskó felfújásának másik nagy előnye, hogy megvédi a csipszet a fizikai behatásoktól. Ha teljesen fel lenne töltve a zacskó, nagyon óvatosan kellene bánni vele, nem lehetne szállítás vagy tárolás közben egymásra pakolni őket, hiszen morzsákká törne össze az alul levő zacskók tartalma. Ha kis párnává vannak felfújva a zacskók, a gáz egyfajta légpajzsként megóvja ettől a tartalmukat.
Hogy mennyi gázt kell, vagy illik fújni a zacskóba, azt elvileg szigorúan szabályozzák, az amerikai élelmiszer-felügyelet rendszeresen osztogat is büntetéseket a notórius túltöltőknek.
Rovataink a Facebookon