
Ma is tanultam valamit 1-2-3-4: Most együtt csak 14122 forintért!
Megveszem most!Sokáig népszerű vélekedés volt a menstruációról, hogy valami piszkos, elvarázsolt, rosszabb esetben akár mérgező dologról van szó, többnyire ezekből az időkből származnak a vérzést a mai napig körülvevő tabuk és tévképzetek. Ezek az elképzelések szerencsére már nem tartják magukat, ehelyett néhány évtizede a beindult az elméletgyártás arról, mi lehet a menstruáció valódi oka, funkciója és evolúciós jelentősége. Ezt ugyanis máig nem tudjuk biztosan annak ellenére, mennyire hétköznapi jelenségről van szó.
A menstruáció teljesen hétköznapi jelenség, a férfiak többsége is gyakran találkozik vele. Ennek ellenére ha konkrétan nekiszegezzük a kérdést az embereknek, hogy mi is a biológiai folyamat, ami okozza, a többségnek halvány fogalma sincs, vagy jobb esetben zavartan hümmög valamit a petesejtekről.
A valóságban azonban a felhasználatlan petesejt távozásának alig van köze a menstruációhoz, elég nagy hülyeség is lenne ilyen sok vért elpazarolni egy aprócska sejt kivetéséhez. Ehelyett arról van szó, hogy a nők szervezete minden reproduktív ciklusban felkészül a terhességre: a női hormonok (ösztrogén, és főleg progeszteron) segítségével vastag, többrétegű, sűrűn erezett nyálkahártyát növeszt a méhen belül, amibe az esetlegesen érkező megtermékenyített petesejt be tud ágyazódni.
Ha nem érkezik a petesejt az adott ciklusban - vagyis a nő nem esik teherbe -, akkor a progeszteronszint esni kezd, a feleslegessé vált nyálkahártya pedig 30-90 ml vér kíséretében leválik, majd a vaginán keresztül távozik a szervezetből.
Az 1920-as években egy magyar származású gyerekorvos, Schick Béla azzal az elmélettel rukkolt elő, hogy a menstruáció funkciója a mérgek eltávolítása a szervezetből. Azt állította, a vérzés ideje alatt a nők "menotoxinokat" bocsátanak ki, amelyek mérgező vegyületek, és a környezetre is hathatnak. Schick furcsa kísérleteket végzett ennek kimutatására, például egy csoport menstruáló és egy csoport nem menstruáló nőnek kellett növényeket gondoznia. A kutató arra jutott, hogy a virágok hajlamosabbak elhervadni, ha menstruáló nők kezelik őket, sőt, a menstruáló nők "menotoxinjai" az élesztőgomba sarjadását is akadályozzák, így nem tanácsos őket kelő tészta vagy erjedő sör közelébe engedni.
Schick - tegyük hozzá, hogy a korszellembe passzoló - elméletei azonban hamarosan megdőltek, valószínűleg az a tudattalan koncepció húzódott meg az ehhez hasonló eredmények mögött, hogy a nők valamiképpen tisztátalanok, undorítóak. A prekoncepciók miatt eleve furcsa hipotézisek és torz kísérleti elrendezések születtek, amelyekből hamis következtetésekre jutottak a kutatók, mindazonáltal egy rakás tévképzet az 1970-es évekig tartotta magát tudományos berkekben is.
A következő nagy dobás a menstruációs elméletek területén az 1990-es években érkezett. Margie Profet, a berkeley-i University of California kutatójának 1993-ban nagy médiavisszhangot kiváltott elmélete szerint a menstruációra azért van szükség, mert a szex során a nők szervezetébe jutó ondó fertőzésveszélyes, a vérzéssel spermiumokkal együtt érkező kórokozók távoznak a méhből. Vagyis megfordították a korábbi képletet, és abból indultak ki, hogy a nők helyett inkább a férfiak undorítóak, a menstruáció és a vele járó összes kellemetlenség pedig a férfiaktól való megtisztulás eszköze.
Profet elképzelése elméletnek jó volt, de meggyőző bizonyítékok híján hamar elbukott. Azóta születtek kutatások, amelyek egyenesen azt igazolják, hogy a menstruáció nagyobb fertőzésveszélyt okoz, mint a szex, mert a vasban és cukorban gazdag vérben jól elvannak a kórokozók. Ráadásul menstruáció alatt a méhnyak körül kevesebb a nyálka, ami megkönnyíti a baktériumok bejutását a méhbe.
A következő elmélet 1996-ban érkezett a Michigani Egyetem munkatársától, Beverly Strassmantól. Szerinte úgy juthatunk el az igazsághoz, ha kitaláljuk, miért vannak egyáltalán reproduktív ciklusai az emlősöknek. Tudjuk, hogy a szaporodásban a ciklikusság, ezen belül a méhfal megvastagodása nem csak az emberre jellemző, kell, hogy legyen valamilyen evolúciós magyarázat ennek szükségességére. Strassman úgy érvelt, rengeteg energia kell egy vastag, sűrűn erezett méhnyálkahártya folyamatos fenntartásához a szervezetben, olyan sok, hogy ennél még folyton elveszíteni és újranöveszteni is gazdaságosabb, ez okozhatja a ciklikusságot.
Egyes fajok képesek a feleslegessé vált méhnyálkahártya belső újrahasznosítására, más fajoknál viszont, ahol a mennyisége túl nagy, egyszerűbb lehet simán kivérezni azt. Ilyen értelemben a menstruáció nem funkcionális, csupán a normális működés bosszantó mellékterméke.
Hasonló elmélettel állt elő 1998-ban Colin Finn a Liverpooli Egyetemről. Szerinte a menstruáció nem energiatakarékosság, hanem a méh evolúciójának szükségszerű következménye. Finn elméletében a fejlődés során egyes állatoknál az embriók egyre mélyebbre és mélyebbre ágyazódtak a méhfalba, így a méh megpróbálta valahogy megvédeni magát ettől és vastag hártyát növesztett. A hártya egyetlen értelme az embrió befogadása, így ha elmúlt a termékeny időszak, feleslegessé válik és meg lehet tőle szabadulni.
Utóbbi elképzelések már a korábbiaknál jobbnak tűntek a menstruáció magyarázatára, de ahhoz, hogy eljussunk a folyamat valódi értelméhez, egy lépessel érdemes hátrébb állni, és összehasonlítani egymással a menstruáló és a nem menstruáló állatokat. Az emberen kívül majdnem minden menstruáló állat főemlős. Az ázsiai és afrikai majomfajok többsége, mint például a csimpánz, a gibbonok, a gorilla, az orangután és a rhesusmakákó is menstruál. De közeli rokonainkon kívül vannak mások is az állatvilágban, akikre jellemző a folyamat: meglepő módon egyes denevérfajok és az elefántcickány nőstényei is véreznek, a tőlünk egyébként rendszertanilag meglehetősen távol eső rövidfarkú gyümölcsevő denevérek ráadásul hasonló hosszúságú, 21-27 napos ciklusban.
De mi lehet a közös az emberben, a rhesusmajomban, a denevérben és az elefántcickányban? Egy 2011-es kutatás szerint, amit Deena Emera, a New Haveni egyetem munkatársa publikált, a kulcs az, mekkora kontrollja van a nőstény állatnak a saját méhe működése fölött. Emeráék kutatásai azt igazolják, hogy a menstruáló állatok esetében teljesen a nőstény testi folyamatai, konkrétan a progeszterontermelése irányítja a méh működését.
Ez annyit tesz, hogy az embrió csak akkor tud beágyazódni, ha arra a nőstény teste már felkészült erre a méhnyálkahártya megvastagításával. Az anyaállatoknak ezt a képességét elég csúnya tudományos kifejezéssel spontán decidualizációnak nevezik.
A legtöbb emlősállat nem így működik. A nyálkahártya valamilyen mértékű vastagodása végbemegy ugyan, de nem az anya indítja el a folyamatot, hanem a megtermékenyített petesejt küld jelzéseket, amitől beindul a nyálkahártya-növesztés és így az embrió beágyazódhat. A kutatók erős korrelációt mutattak ki a menstruáció és a spontán decidualizáció között, a kérdés az, hogy miért fejlődött ki egyes fajokban ez a képesség, míg másokban nem.
Az elmélet szerint két lehetőség a legvalószínűbb. Az első, morbidabb variáció Colin Finn elméletéhez nyúl vissza, eszerint a spontán decidualizáció az anya és a gyerek közti, életben maradásért folytatott küzdelem eredménye: az anya azért növeszti a vastag nyálkahártyát, hogy a buzgalmában túl mélyre ásó embriótól megvédje a méhét. Minden emlősembrió megkapaszkodik a méh belsejében, hogy tápanyagokhoz jusson, de az már fajonként erősen eltér, mennyire. A lovaknál, teheneknél és disznóknál például csak szolidan megül a méh felszínén, a főemlősöknél és néhány más fajnál viszont az embriók mélyen beágyazódnak, aminek eredményeképpen a magzat konkrétan az anya vérében fürdik.
Ez egyfajta evolúciós kötélhúzás a magzat és az őt kihordó anya közt: az embrió minél több energiát akar kisajtolni az anya testéből, ami viszont spórolna, hogy saját magának és a leendő gyerekeknek is jusson. Az első elmélet szerint az evolúció során az embriók egyre agresszívabbá váltak, a saját hatáskörben történő hártyavastagítás képességének kifejlesztése pedig az anyák praktikus válasza volt erre.
A második lehetőség, hogy a spontán decidualizáció és a vele járó menstruáció azért alakult ki, hogy az anyák meg tudjanak szabadulni a kevésbé életképes embrióktól. Az emberi magzatok különösen hajlamosak genetikai abnormalitásokra, aminek oka valószínűleg az, hogy az emberre néhány másik állatfajjal együtt elnyújtott párzási időszak jellemző, vagyis a teljes reproduktív ciklus alatt képes szaporodni. Szemben egy csomó másik fajjal, amelyek csak rövid ideig nemzőképesek, az elnyújtott párzási idejű állatoknál a petesejt sokszor mát több napja érett, amikor megtermékenyül, ez pedig melegágya a genetikai mutációknak, melyek közül néhány már a terhesség első néhány hetében kialakul.
A megvastagodott méhnyálkahártya képes lehet rá, hogy észlelje az ilyen típusú elváltozások egy részét, és magától leváljon, ha az embrióval valami gond lenne. Ez teljesen logikus evolúciós lépés lenne, mivel a főemlősöknél a kicsik kihordása és nevelése extra nagy erőfeszítést és sok időt igényel más fajokhoz viszonyítva. A nőstények ilyen körülmények között sokkal kevésbé engedhetik meg maguknak, hogy energiát pazaroljanak életképtelen utódokra. Az elméletet erősíti, hogy egy 2008-as tanulmány a rhesusmakákóknál is kimutatta, hogy az átlagnál hajlamosabbak genetikai rendellenességekre, de többi menstruáló fajról még állnak rendelkezésre ilyen adatok.
Akár az abnormálisan fejlődő, akár az agresszív magzatok állnak a menstruáció kifejlesztése mögött, az biztos, hogy a társadalom menstruáló felének többsége el tudna képzelni ennél valami kellemesebb védekezést is a szaporodással járó természetes folyamatok ellen. Azt viszont érdemes tudni, hogy a természetes körülmények között élő embereknél a menstruáció közel sem volt olyan gyakori jelenség, mint a civilizált embernél, így nem okozott annyi kellemetlenséget sem.
A fogamzásgátlás elterjedése előtt a nemi érésen átesett nők szaporodóképes koruk nagy részét vagy terhesen, vagy kisgyerekeket nevelve töltötték, csak a két utód kihordása közötti időszakokban menstruáltak. Kevesen, de ma is élnek még népek, amelyek ehhez hasonlóan működnek: a dogon nevű, Malin élő törzset vizsgálva antropológusok arra jutottak, hogy náluk egy átlagos nő élete során összesen nagyjából százszor menstruál, szemben a modern nők 300-500 menstruációjával. Vagyis a civilizált nők lecserélték a gyerekekkel járó áldozatokat a gyakori menstruációval járó kellemetlenségekre.
Ma is tanultam valamit 1-2-3-4: Most együtt csak 14122 forintért!
Megveszem most!
Rovataink a Facebookon