Egy medve majdnem kirobbantotta a harmadik világháborút

További Ma Is Tanultam Valamit cikkek

1962. október 25-én, éjfél körül az amerikai légierő Duluth támaszpontján az egyik őr gyanús mozgásra lett figyelmes a kerítés körül: egy sötét figurát látott átmászni a kerítésen. Ez egy katonai bázis környékén nem jelent sok jót, az őr pedig szabályszerűen reagált, leadott pár lövést, és riadóztatta a központot. A szabotázs-riadó a katonai protokoll szerint az összes környező támaszponton is megszólalt, hogy a közelből gyors segítség érkezhessen, ha tényleg betolakodót fogtak Duluth-ban. Ami a hidegháború éveiben szovjet kémet vagy szabotőrt jelenthetett, és az ilyesmit annak idején teljes joggal vették véresen komolyan.

Az egyik környékbeli bázison, a Wisconsin állambeli Volk Field légitámaszponton azonban rosszul volt bekötve a riasztórendszer: a duluth-i segélykérés nem a szabotázs-riadót indította be, hanem a totális háborús krízishelyzetekre tartogatott vészjelzést. Az időzítés ennél rosszabb nem is lehetett volna, a kubai rakétaválság kellős közepén voltunk éppen, a légierőt pedig épp három napja helyezték DEFCON 2-es fokozatba. Ez a második legmagasabb fokú készültség, azt jelenti, hogy a küszöbön áll az atomháború, a harci gépeknek a nap minden pillanatában perceken belül éles helyzetbe bevethető állapotban kell várakozni. Efölött már csak a DEFCON 1 van, az azt jelenti, hogy már le is dobták az atomot. Ez volt az első este az amerikai haderő történetében, hogy DEFCON 2-re kapcsoltak volna, és azóta is csak egyszer történt ez meg, az Öböl-háborúban, a Sivatagi Vihar hadművelet elindításakor.

Egyszóval aránylag feszült volt a helyzet Volk Fielden, amikor beütött a vészriadó. Mindenki tudta, hogy DEFCON alatt nincsen gyakorlat és próbariadó, így a riasztás csak azt jelenthette, hogy az oroszok már az amerikai légtér közelében járnak.

Volk Field ráadásul stratégiailag fontos helyen van, a kanadai határ közelében, a keleti és nyugati parttól is nagyon messze - vagyis egy esetleges orosz légitámadástól a legnagyobb biztonságban. Éppen ezért a rakétaválság idejére ide összpontosították az amerikai légierő nagy hatótávolságú stratégiai bombázói, a B47 Stratojetek nagy részét. És mivel itt volt a Szovjetunió lebombázására képes csapásmérő erő, itt voltak a bombázókra vigyázó F-106A Delta Dart elfogó vadászok is, összesen 161 darab Volk Fielden, és a környező, kisebb repülőtereken. A protokollnak megfelelően a riadó megszólalása után 15 perccel már a levegőben voltak az első Delta Dartok, és az amerikai nagyvárosok felé tartottak, hogy még azelőtt lelőjék a közelgő szovjet gépeket, hogy azok ledobhatnák a bombáikat. A hagyományos levegő-levegő rakéták mellett mindegyik F-106A egy-egy AIR-2A Genie atomrakétával is fel volt szerelve, végső esetre. Ezek irányítatlan levegő-levegő rakéták voltak, 1,5 kilotonnás robbanófejjel - a hirosimai bomba tizede, de arra pont elég, hogy tíz kilométerről elengedve egy egész bombázórajt tökéletesen leradírozzon az égről.

A gépek egy része már a levegőben volt, a többi meg felszállást közben a kifutópályán, amikor elért a bázisra a hír, hogy téves riadó volt. Méghozzá duplán: egyrészt nem tört ki a világháború, csak szabotőrt fogtak a szomszédban; másrészt a szabotőrről kiderült, hogy nem orosz kém, hanem egy kíváncsi és/vagy éhes medve volt. Az éles atomrakétákkal felszállt gépek személyzete 25 évvel később tudta csak meg, hogy mi történt.