Amikor az ír kocsmák mentették meg a gazdaságot

2017.07.13. 07:06

Volt egy fél év, amikor az ír kocsmák az átlagosnál is nagyobb szerepet játszottak az írek életében, konkrétan megmentették az ország gazdaságát az összeomlástól. Történt ugyanis, hogy 1970-ben a bankok fél évig nem nyitottak ki, az emberek pedig, akik nem tudtak pénzhez jutni, oda fordultak, ahová mindennap jártak: a kocsmákhoz. Fizetési csekkjeiket ott váltották készpénzre.

Az írek ezzel nem egy teljesen új rendszert találtak ki, néhány pubban évek óta ment ez a módszer. Az egyik kocsma tulajdonosa a BBC-nek mesélt arról az időszakról. Hozzá főleg dokkmunkások jártak, és ahogy akkoriban szokás volt, munkáltatójuk csekken fizette ki járandóságukat. A dokkmunkások többségének azonban nem volt bankszámlája, megélhetésükhöz ugyanakkor készpénzre volt szükségük.

A pub tulajdonosa fizetésnapon ilyen csekkeket kapott törzsvendégeitől, mivel évek óta ismerte őket, oda is adta nekik a csekkeken szereplő összegeket készpénzben. A dokkmunkások így ki tudták fizetni a lakbérüket, ételüket és természetesen a kocsmai számlákat is. A pénz egy része így vissza is került a kocsmákba. Jól működő rendszer volt, a dokkmunkásoknak nem kellett bankszámlát fenntartani, a kocsmárosnak pedig semmibe nem került átváltani a csekkeket, úgyis nála költötték el egy részüket.

A helyzet azonban úgy alakult, hogy 1970 májusában az egész országban bezártak a bankok, mert a banki dolgozók sztrájkolni kezdtek. Hat hónapig tartott a sztrájk, a pénzintézetek többsége novemberig nem nyitott ki. Az embereknek és a gazdaságnak azonban készpénzre volt szüksége.

Az íreket nem érte teljesen felkészületlenül a bankzár, mert az 1960-as évek közepétől már többször is sztrájkoltak a banki dolgozók, volt idejük kifejleszteni a kocsmabankok rendszerét. Mivel az emberek nem tudták a bankokban beváltani a csekkeket, a helyi kocsmákba és boltosokhoz mentek, akiktől készpénzt kaptak.

Hogy miért bíztak meg a pubok a vendégeikben? Az 1970-es években Írországban mindenkinek volt egy törzshelye, néha kettő is – sőt, még azoknak is volt törzshelyük, akik nem ittak. A pubtulajdonosok jól ismerték vendégeiket, hiszen ha nem is mindennap, de hetente többször találkoztak, ugyanannak a csapatnak drukkoltak, ugyanabba a templomba jártak.

Amikor a bankok bezártak, helyüket a kapcsolati bankárok, illetve kocsmák vették át. A kocsmárosok azoktól vették át a csekkeket, akiket jól ismertek és akikben megbíztak. Nem tartottak attól, hogy átvágják őket. Az emberek így jutottak készpénzhez, hogy kifizessék számláikat.

De jó volt ez a kocsmáknak is. Mivel nem tudták ők sem a bankba tenni a náluk elköltött pénzeket, otthon kellett volna tárolni azt. Több ezer vagy több tízezer fontot a párnacihában tartani egy kicsit sem biztonságos, ennél sokkal jobb megoldás, ha forgásban marad a pénz, csekkekért cserébe megkapják a vendégek, akik aztán úgyis a kocsmában költik el majd. A csekkeket pedig a kocsmárosok eltették a széfjeikbe, és amikor újranyitottak a bankok, egyszerűen beváltották azokat.

Amikor a bankok hat hónap után megnyitottak, több milliárd font értékű csekket kellett feldogozniuk. A rendszer sikerét mutatja, hogy elenyésző mennyiséget kellett visszadobni érvénytelenség miatt. A kocsmák így gyakorlatilag megmentették az ír gazdaságot.