Három amerikai elnök is elhagyta az atomrakéták indítókódjait

Amerika nukleáris csapásmérő arzenálját a mindenkori elnöknél levő, "futball" becenevű szerkezettel lehet beindítani, ez a klisé nagyjából minden második, Tom Clancy-, vagy 24-stílusban utazó akciófilmben vagy sorozatban előkerül. Az már kevésbé közismert, hogy az atomcsapás indításához kell még valami: a biscuit, vagyis süti néven futó kis plasztikkártya, amin az aktuális indítókódok vannak. Ez tényleg mindig az elnöknél van, ellentétben a futballal, amit valójában a titkosszolgálat egyik, állandóan az elnök közelében levő embere tart magánál, a csuklójához bilincselve. Maga a futball egyébként egy fekete aktatáskának néz ki, állítólag húsz kilót nyom, és néha ki is lehet szúrni egy testőr kinézetű fickó kezében az elnökről készült fotókon.

A lényeg, hogy a sütivel beindítjuk a focit, és ennek egyenes következménye a gombafelhő. És eddig három amerikai elnökről derült ki, hogy rövidebb-hosszabb időre elveszítette vagy a sütit, vagy a focit.

Az első Gerald Ford volt 1975-ben, akinek a stábja egy párizsi konferencián kavarta el a futballt. A Watergate-botrányba belebukott Nixon lemondása után '74 augusztusában hivatalba lépő Ford ekkor még elég rutintalan volt elnöknek, de ez sem mentség arra a párbeszédre, ami az elnök sajtófőnökének visszaemlékezése szerint valahogy így zajlott a titkosszolgálat két embere között:

- Nálad van a futball?

- Én azt hittem, nálad van.

Mint később kiderült, az atomrakétákat indító szerkezetet az elnöki különrepülőn, az Air Force One-on sikerült felejteni, vagyis valószínűleg nagyobb biztonságban volt, mint ha az elnök kezében lett volna. Más kérdés, hogy ha éppen akkor jut eszébe Brezsnyevnek megtámadni Amerikát, hogyan lőnek vissza.

Fordot Jimmy Carter követte a Fehér Házban, ő a sütit veszítette el egészen banális módon: az öltönye zsebében felejtette, amikor elküldte tisztíttatni a Fehér Ház mosodájába.

A harmadik eset Bill Clintonnal történt, aki úgy elkavarta a sütit, hogy az hónapokig nem lett meg - ráadásul a kínos incidensről mélyen hallgatott mindenki előtt, és csak akkor derült fény rá, amikor eljött a kódok biztonsági cseréjének ideje. A sztorit kissé gyengíti, hogy az annak idején az elnök közvetlen környezetében dolgozó források közül az egyik 1998-ra, a másik 2000-re emlékszik, hogy mikor is történt a dolog. Persze az sem kizárt, hogy az elnöknek kétszer is sikerült elveszíteni a kódokat.

A nyolc nulla legendája

Tiszta szerencse, hogy a szupertitkos kód egyébként könnyen megjegyezhető voltak: évtizedeken át a 00000000 jelszóval lehetett elindítani az atomrakétákat. Legalábbis így tartja a legenda.

Hogy ebből mennyi igaz, azt százszázalékos biztonsággal sosem fogjuk megtudni, az mindenesetre biztos, hogy ez a kód nem az elnök kódja - már csak azért sem lehet az, mert a sütit négy havonta lecserélték. Az állítólagos 00000000 kód az úgynevezett Permissive Action Link nevű rendszert védte, amit 1962-ben vezetett be Kennedy elnök az Amerikán kívüli támaszpontokon levő nukleáris fegyverekre, még egy plusz védelmi vonalként.

Bruce Blair, aki az egész botrányt kirobbantotta egy 2004-es cikkel, akkoriban az atomfegyvereket kezelő specialistaként szolgált a hadseregben (ma a Princeton egyetemen tanít), és a saját visszaemlékezései alapján írta meg a sztorit. Blair interpretációja szerint a hadsereg vezetésének nagyon nem tetszett az elnöki parancs a bónusz védelmi vonalról, úgy gondolták, hogy feleslegesen bonyolítja meg és lassítja a fegyverek bevetését vészhelyzetben. A parancsot nem tagadhatták meg, de annyival kijátszhatták, hogy a világ legkönnyebben megjegyezhető kódját adták hozzá az indítószerkezetekhez. Vagy Mel Brooks klasszikus Űrgolyhók-jelenete után a második legkönnyebbet:

Érdekes módon a sztori csak egy évtizeddel később futott nagyot a világsajtóban, és akkor cáfolta is hivatalosan az amerikai légierő. Blairt még egy hivatalos kongresszusi meghallgatásra is berángatták, ahol eskü alatt vallva ismételte meg az állításait, és készségesen elmondta, hogy a cáfolat olyan ügyesen van megszövegezve, hogy valójában csak az 1977 utáni időkre mondja ki egyértelműen, hogy a 00000000 kódot sosem használták, míg ő pont az azelőtti 15 évről beszélt. A kibontakozó vitában a hadsereg illetékesei végül nem cáfolták, de nem is erősítették meg Blair sztoriját, és végül a meghallgatás olyan sokatmondó tanulságok kimondásával zárult, mint hogy "ennél sokkal fontosabb a nukleáris arzenál elrettentő erejébe, és a mindenkori amerikai kormányba vetett bizalmunk".