Egy kódfejtő trükk fordította meg a második világháború sorsát

A midwayi csatáról mind tanultunk történelemórán: 1942 nyarán, fél évvel Pearl Harbor után ez az összecsapás fordította meg a csendes-óceáni hadszíntéren a második világháború menetét. A tönkrevert japán flotta elveszítette a kezdeményezést, az amerikaiak ellentámadásba lendülhettek, és többé nem volt reális esélye annak, hogy a japánok partra szálljanak amerikai földön. Így aztán nagyobb erőket tudtak Európába átdobni, ami határozottan jót tett a szövetségesek esélyeinek például az észak-afrikai hadműveletekben Rommel ellen, nem is beszélve a normandiai partraszállásról.

1942 tavaszának végén a csendes-óceáni hadszíntér úgy nézett ki, hogy a japánok nagyjából a Fülöp-szigetekig és Indonéziáig megszálltak mindent, ami szárazföldet csak találtak a térképen, Ausztráliát és az amerikai nyugati partokat fenyegették. Az amerikaiak Pearl Harbor sokkja után nehezen tértek magukhoz, és a következő fél évben nagyjából minden összecsapást elveszítettek a Csendes-óceánon.

A japán flotta vezetője, a legendás Jamamoto admirális, a Pearl Harbor-i csapás kitervelője elérkezettnek látta az időt, hogy megsemmisítsék az amerikai flotta maradékát, és az egész óceánon átvegyék a hatalmat. A stratégia az volt, hogy négy részre osztják a flottát, és az egyikkel a Midway-atollnál támadnak rá az amerikai támaszpontra. Ez kicsalogatta volna Hawaiiról az amerikai flotta törzsét (azért nem ott támadtak, mert túl erősnek ítélték az amerikai légierőt), amit körbevett volna és meglepetésszerűen lecsapott volna rá a maradék háromnegyed flotta, megsemmisítve az összes amerikai repülőgép-hordozót, ami a flotta magját adta.

A két fél természetesen kölcsönösen lehallgatta a másik rádiós kommunikációját, amit mindketten bonyolult rejtjelezéssel igyekeztek értelmezhetetlenné tenni az ellenség számára. A japánok a JN-25 nevű kódolást alkalmazták, amit az amerikai kódtörőknek 1942 májusára sikerült félig-meddig visszafejteniük. Azt sikerült kihámozni a dekódolt üzenetekből, hogy a japánok elsöprő támadásra készülnek, azt is, hogy mikor (június első hetében), azt is, hogy mekkora erőkkel és nagyjából milyen taktikával – csak pont azt nem, hogy hol. A támadás célpontjára az üzenetek konzekvensen AF-ként hivatkoztak. Ez volt mindennek a kulcsa: ha sikerül megfejteni, mit jelent az AF, oda a meglepetés ereje, sőt, az amerikaiak csalhatják csapdába a támadó japán flottát. Viszont ha titok marad, Amerika egy új Pearl Harbornak néz elébe, japán kézre kerül az egész Csendes-óceán, és nagyon kényelmetlenül érezhetik magukat Kalifornia part menti nagyvárosai.

Aztán jött a megmentő ötlet. Az egyes támaszpontok elkezdtek kódolatlanul vagy könnyen feltörhető védelemmel ellátva kamu üzeneteket küldeni a központba, a hawaii HYPO kódtörő állomás pedig árgus szemmel figyelte a japánok kommunikációjában az ezekre adott reakciókat. Végül kibújt a szög a zsákból: amikor a midwayi támaszpont egy csali rádióüzenetben a meghibásodott víztisztító berendezésre panaszkodott, egy rejtjelezett japán adásból az „AF-nek vízellátási gondjai akadtak” mondatot sikerült kibányászni a kódtörőknek. Vagyis AF = Midway.

Nimitz admirális ennek megfelelően úgy vezényelte az amerikai flottát, hogy az meglepetésszerűen csapjon le az éppen nekik csapdát állítani próbáló japánokra. Ugyan elvileg túlerőben voltak, a négy részre osztott japán flotta esélytelen volt: a csata végére mind a négy repülőgép-hordozójuk elsüllyedt, és velük elpusztult a flotta 250 gépet számláló légiereje is. A hét nehéz csatahajójukból öt nem is tudott részt venni a csatában. Jól tükrözi a harc végkimenetelét, hogy az emberveszteség a japán oldalon 3000, az amerikain 300 volt.

A háború sorsa ezzel megfordult, 1942 augusztusában a guadalcanali ütközetben a japánok újabb súlyos vereséget szenvedtek, majd fokozatosan visszaszorultak egészen a szigetországig. Ahol aztán az amerikaiak már nem szálltak partra, inkább ledobták az atomot, de ez már egy másik történet.