Az űrhajós, aki lábon hordta ki a szívinfarktust a Holdon

GettyImages-535819239
2017.08.25. 06:00

Űrhajósok általában az emberiség testileg és szellemileg legegészségesebb és legerősebb, csúcsformában levő tagjaiból lesznek. De hiába a gondos válogatás, és a felkészülés, az űr elég stresszes környezet, ahol bárki belefuthat kellemetlen meglepetésekbe. Mint például James Irwin, az Apollo–15 holdkomp-pilótája, a nyolcadik ember, aki a Holdra lépett.

Irwin mintaszerű katonai karrier után igazolt át a NASA-hoz. A légierő berepülő-pilótájaként 7000 repült órát nyomott le, tesztpilóta volt többek között a hírhedt SR-71 Blackbird egyik korai verziójánál. Az Apollo-programba a legendás Original 19 csoport tagjaként került 1966 áprilisában, ebből a csoportból került ki később a Holdra lépő asztronauták nagy része. Irwin első és egyetlen űrrepülésére 1971-ben került sor, ő volt az Apollo-15 Holdra szálló egységének pilótája. Az expedíció parancsnokával, David Scott-tal majdnem három napot töltöttek a Hold felszínén.

A problémák a harmadik nap vége felé kezdődtek, az utolsó holdsétán. Scott és Irwin akkor már 23 órája nem aludtak, a programjuk pedig – különféle mérések elvégzése, minták begyűjtése – meglehetősen sűrű volt. A földi irányítóközpontban az asztronauták életjeleit figyelő egyik orvos lett figyelmes először Irwin pulzusának megváltozására. Az egyre súlyosabbá váló szívritmuszavar infarktusra utalt, de az űrhajós a dolgot elintézte annyival, hogy nincs semmi komolyabb gond, csak elég fáradtnak érzi magát. A tünetek a holdkompban, és a felszállás közben is folytatódtak, és csak akkor maradtak abba, amikor a két asztronauta visszatért az Endeavour parancsnoki modul fedélzetére.

"Ha a Földön vagyunk, azonnal beutalom az intenzív osztályra szívroham tüneteivel", mondta Dr. Charles Berry, az űrközpont vezető orvosa. Az űrhajóban a zéró gravitáció, és a százszázalékos oxigén azonban megtette a hatását, Irwin szívverése orvosi beavatkozás nélkül is helyreállt. A végső jelentésből aztán az incidenst nem is említették meg.

A hazatérés után Irwin kisebb botrányba keveredett, kiderült ugyanis, hogy az expedíció felcsempészett az Apollo–15 moduljára pár száz képeslapot az utazás tiszteletése kiadott emlékbélyeggel, és aztán visszatérve egy kisebb vagyonért adták el ezeket gyűjtőknek. Hasonló praktikákkal az Apollo–11 történelmi küldetése óta éltek az amerikai űrhajósok, de egészen eddig a NASA szemet hunyt ezek felett. Irwinéknél azonban betelt a pohár, és az űrhivatal vezetői szépen megkérték őket, hogy vonuljanak vissza önszántukból, ha nem akarják, hogy kirúgják őket.

Irwin az űrbéli kalandja hatására vallásos lett, kinevezte magát a Béke Hercegének Jótékony Nagykövetének, és arról tartott előadásokat, hogy mennyivel fontosabb az, hogy Jézus a Földön jár, mint az, hogy emberek a Holdon. 1973-tól kezdve több expedíciót is vezetett Törökországba az Ararát hegyére, hogy megtalálja Noé bárkájának maradványait. 1991-ben szívrohamban halt meg; ez már a harmadik súlyos infarktusa volt. A NASA orvosai sokáig vizsgálták, hogy a szívproblémái összefüggésben lehetnek-e az űrutazás esetleges negatív egészségügyi hatásaival, de végül arra jutottak, hogy nem.