Az első sarkkutatók kokainnal hódították meg az Antarktiszt

További Ma Is Tanultam Valamit cikkek

A Déli-sark meghódítása tele van az emberi tűrőképességet a végletekig feszegető, vakmerő felfedezők hősies és sokszor tragikus történeteivel. Mind ismerjük például Amundsen és Scott legendás versenyfutását, aminek a végén a sarkot másodiknak elérő brit expedíció a visszaúton az utolsó emberig odaveszett egy hóviharban, a biztonságot jelentő tábortól alig pár kilométerre. Belegondolni is borzasztó, mit kellett kibírniuk több mint száz éve a sarkkutatóknak az irdatlan hidegben, a brutális viharokban, a maihoz képest végtelenül primitív technikai és orvosi felszerelésre támaszkodva.

Hogy mi volt a titkuk? Az emberfeletti akaraterő és fizikai felkészültség mellett rengeteg drog. Kokain, marihuána, morfium, ópium és persze alkohol.

Mindezt onnan tudjuk, hogy Ernest Shackleton 1907–09-es expedíciójáról, a Nimródról fennmaradt az orvosi felszerelés részletes listája. És a korabeli beszámolók szerint nem volt benne semmi különleges, a többi sarkkutató is hasonló támogatással indult az Antarktiszra akkoriban. Ez a felfedezőút egyébként nem érte el a Déli-sarkot, csak kb. 180 kilométerre megközelítette azt – de ezzel is sokkal közelebb jutott hozzá, mint addig bárki. Bónusznak pedig a világon először mászták meg a Mount Erebust, az Antarktisz egyik legmagasabb hegycsúcsát, ha már úgyis útban volt. Shackleton aztán pár év múlva, egy következő expedíciójával vált igazi legendává, amikor a hajója jégbe fagyott, és a legénység másfél évet húzott ki a sarkvidéken, mire megmenekültek (erről a kalandról itt írtunk bővebben).

De vissza az orvosi felszereléshez. A leltár szerint ennek fontos részét képezte a kokain, ami akkoriban még legális szer volt, recept nélkül lehetett kapni a patikákban, csak az 1920-as években minősítették illegális drognak. A sarkkutatók elsősorban szembe cseppentve használták hóvakság ellen. A hóvakságot a szemet érő nagy mennyiségű UV-sugárzás okozza, és mivel a hó a rá eső UV 80 százalékát visszaveri, a végtelen antarktiszi hómezőkön ennek elég erősen ki van téve mindenki. Ez ellen napszemüveggel szokás védekezni, amit a korabeli fotók alapján Shackletonék is megtettek, csak hát valószínűleg az akkori UV-szűrő szemüvegek még nem voltak túl hatékonyak. A kokaint erős fájdalomcsillapító hatása miatt használták a hóvakság tüneteinek enyhítésére.

Aztán ott volt a Forced March, vagyis Erőltetett menet nevű tabletta, amit vízben feloldva kellett bevenni, és ami a címkéje szerint „a kóladió és a kokalevél aktív hatóanyagait” tartalmazta. Ez a gyakorlatban jó adag kokaint és koffeint jelentett. Óránként itták az expedíció tagjai fáradtság ellen, a feljegyzések szerint Shackleton azzal a megjegyzéssel fogyasztotta: „Lehet, hogy szétrobban a szívem tőle, de legalább nem fogok a kimerültségtől összeesni.” A szert egyébként pár évvel később, az első világháborúban a katonák is rendszeresen használták.

Shackletonék orvosa az emésztési problémákat ópiummal kezelte, illetve egyes panaszokra kannabiszból és csilipaprikából készült tinktúrát vetett be. Az orvosi csomagban volt még fájdalomcsillapításra morfium és aszpirin – utóbbi talán az egyetlen szer, ami bő száz évvel később, a mai antarktiszi utazók csomagjaiban is előfordul. Shackleton idejében viszont még aránylag új szernek számított. Ugyan magát a hatóanyagot, az acetilszalicilsavat akkor már évtizedek óta ismerték a vegyészek, az orvosi felhasználása sokáig nem merült fel ötletként. Az aszpirin kutatása évekig azért szünetelt a szert végül szabadalmaztató német gyógyszergyár, a Bayer laborjában, mert félretették egy sokkal ígéretesebb másik gyógyszer, a heroin kedvéért.

A legnagyobb mennyiségben fogyasztott drog viszont mindenképpen az alkohol volt: Shackletonék több láda brandyt és whiskey-t vittek magukkal. A készlet egy részét ott is hagyták az egyik átmeneti táborban a visszaúton, amikor már nagyon szűkében voltak az élelmiszernek, és csak a legszükségesebb terheket vitték tovább. A három láda, akkor 10, most 120 éves, Mackinlay's márkájú skót whiskey-t pár éve fedezték fel és hozták vissza a sarkvidékről. Az ital meg sem fagyott a mínusz 30 fokban, sértetlenül vészelte át a száz évet.