A német zsidó, akiből borneói vadember lett

Az amerikai álom lényege, hogy bárkiből lehet bármi a lehetőségek hazájában. Ezt az állítást könnyű bizonyítani Leonard Borchardt esetével, aki európai zsidóból lett vadember és még sok minden más. Hogy mennyire élvezte mindezt, afelől vannak kétségeink, de az biztos, hogy mindig volt ötlete arra, miből éljen meg.

Borchardt 1862. április 26-án született Berlinben, és kamaszként hagyta el az óhazát, 1876-ban, egy hajó potyautasaként. Miután a kapitány megtalálta, munkára fogta, és pár utat végig kellett dolgoznia Európa és Amerika között, hogy megkeresse a jegyének árát, így végül csak 1878-ban léphetett szabad emigránsként Amerika földjére. A következő években városról városra vándorolt és alkalmi munkákból tartotta el magát, míg 1883 hideg januárja Detroitban érte. Egy hóvihar elől az amerikai hadseregnél keresett menedéket, ahol rögtön be is sorozták öt évre. A seregben csak áprilisig melegedett meg, mert akkor dezertált – ehhez az is hozzájárult, hogy katonatársai folyton ugratták zsidó származása miatt.

A fiatal német a nyugati part felé menekült, és 1884 elején ott vett fordulópontot az élete, miután a San Franciscó-i Market Streeten elfogadott egy állásajánlatot – mielőtt megtudta volna, hogy pontosan mi is lesz a feladata. Akkoriban nagyon mentek a mutatványos cirkuszok: az iparosodás korának alsó- és középosztálya olcsó szórakozásra vágyott, de tévé és YouTube még nem volt, így szinte bármilyen egzotikumért fizettek. Ez volt a freak show-k fénykora is, amikben sziámi ikrek és más rendellenességgel születettek könnyen munkát találtak. Egy ilyen cirkusz vette fel Borchardtot: a tulajdonos meglátta a fiatal, sötét szem-, haj- és bőrszínű, alacsony termetű férfit, és azt gondolta magában: ebből lesz az új Borneói Vademberem.

Borchardtot ezután egy ketrecbe láncolták, ahol az volt a feladata, hogy Borneói Vademberként viselkedjen. Ráznia kellett a rácsokat, vadul morogni, nyers húst enni, illetve azt mondogatni, hogy „ufti gufti” – amivel a cirkuszosok azt akarták demonstrálni, hogy a vadember valamilyen ismeretlen nyelven beszél. A cirkusz új szerzeménye nagy sikert aratott – úgy egy hétig, mert akkor két ír látogató addig böködte Borchardtot egy bottal, amíg el nem szólta magát angolul. Akkor a Borneói Vadember karrierje véget ért, de az uftiguftizás addira annyira megtetszett Borchardtnak, hogy a művészneve a továbbiakban Oofty Goofty lett, akármit is csinált.

A cirkuszi karrier után először is lebetegedett. A bőréhez volt tapadva ugyanis a lószőrös szurok, levakarhatatlanul, amit a szervezete nem viselt jól. Több napig kórházban volt, ahol végül úgy tudták megszabadítani a vademberségétől, hogy szurokoldót locsoltak rá, és kitették napozni a kórház tetejére, hogy a meleg és az oldószer együtt fellágyítsa a szurkot. A következő nagyjából másfél évtizedből pedig filmet – vagy inkább több évados tévésorozatot – kellene forgatni, Oofty Goofty ugyanis egyik változatos őrültséget cserélte a másikra:

• Hamarosan egy baseballcsapat kabalája lett azzal a feltétellel, hogy ha nyer a csapat, kap 20 dollárt, de ha veszít, akkor a csapat megveri őt. Rögtön az első meccsen veszítettek, így Borchardtot már azt első munkanapján megrugdosták, ami neki elég is volt.
• Aztán letartóztatták a dezertálásért és 3 év kényszermunkára ítélték. Erre epilepsziás rohamokat produkált, de a hatósági orvosok megállapították, hogy csak szimulál. Nem fogtak ki Oofty Gooftyn: leugrott egy magaslatról, hogy megsérüljön. Erre el is engedték.
• Visszament San Franciscóba, ahol pénzért kötött kocsmai fogadásokat, például arra, hogy meg tud inni hat sört egy teáskanállal tíz perc alatt, szivarozás közben.
• 1886-ban fogadásból elindult talicskával San Franciscóból New Yorkba. Negyven mérföldre jutott. Ott két tréfás kedvű napszámos bedobta őt egy patakba, és az élmény hatására Borchardt feladta a tervét.
• Húsz dollárért engedte, hogy poénból feladják őt postán egy fiatal hölgynek Sacramentóba. A vicc nem sült el jól: a „csomag” egy hétvégén keresztül fejjel lefelé fordítva vesztegelt egy postai raktárban.
• A következő években több gyorsgyalogló-versenyen indult, ahol termetét tekintve inkább a részvételre hajthatott, mint a győzelemre.
• Egy Big Bertha művésznevű túlsúlyos színházigazgató társulatában eljátszotta egy paródia, a Borneó és Júlia egyik címszerepét, a közönség gyűlölte.
• Sokszor kidobták innen-onnan, az egyik nagyobb esésekor jött rá, hogy alig érez fájdalmat. Ezután abból próbált pénzt keresni, hogy pénzért hagyta magát bántalmazni: 5-10 cent volt egy rúgás, 15-25 centért sétapálcával, 25-50 centért pedig baseballütővel lehetett rásózni egyet.
• Egy ilyen alkalommal, 1891-ben a kor nehézsúlyú bokszbajnokát, John L. Sullivant is megkérte, hogy üsse meg egy billiárddákóval. Sullival három csigolyáját törte el, és maradandó sérülésként Borchardt egész hátralevő életében sántított.
• Ezután azt a felfedezést tette, hogy mégis érez fájdalmat.
• Később azzal próbálta lenyűgözni kocsmák közönségeit, hogy adott időre megivott sok sört és elfogyasztott rengeteg fürjet. Az egyik ilyen vállalása 30 fürj volt 30 nap alatt. Nem sikerült teljesítenie, és később ezt nevezte élete legnehezebb kihívásának (ami az előzmények ismeretében elég vicces).

Oofty Goofty San Franciscóból Texasba, onnan Montanába költözött, végül Houstonban állapodott meg. Ahogy öregedett, úgy hagyta maga mögött a zűrös munkákat: 1900 körül már gyémántutánzatok árulásából élt – illetve előadásokból, amiket kalandjairól tartott. És mivel ezzel párhuzamosan kikerült a napilapok híreiből, nem tudni pontosan, mi lett vele. 1900-ban még a Houston Daily Post írt róla egy cikket, természetesen Oofty Goofty néven hivatkozva rá. 1920-ban még feltűnik egy houstoni népszámlálásban, illetve 1923-ban egy városi nyilvántartásban. Ez az utolsó említés róla, 61 éves lehetett akkor. Hogy miből élt élete utolsó éveiben, nem tudni.

De lehet, hogy jobb is így.