A NASA egy PlayStationt küldött a Plútóra

Ha a NASA szóba kerül, mindenkinek az csúcstechnológia jut eszébe. Rakéták, számítógépek, műholdak, űrsiklók, űrállomások, űrszondák – tiszta sci-fi. Persze, hiszen ők a világ legfejlettebb űrügynöksége, így természetesnek vesszük, hogy mindenből a legjobbat, legerősebbet és leggyorsabbat kapják.

A NASA-nak vannak szuperszámítógépei. Hogyisne; hiszen ha kozmikus kölcsönhatásokat modelleznek csillagászati értékekkel, az hatalmas számítási teljesítményt igényel. A Pleiades nevű szuperkomputerben – a világ 13. leggyorsabb számítógépében – 938 terabájt memória (RAM) van, meg csaknem negyedmillió Intel Xeon processzor. És mégis,

A NASA OLYAN HARDVEREKET HASZNÁL AZ ŰRESZKÖZEIBEN, AMIK HÚSZÉVES VIDEOJÁTÉKOKAT SE TUDNÁNAK FUTTATNI.

Az Apollo Guidance Computer, a Holdra szállásnál használt fedélzeti számítógép még a mikroprocesszor feltalálása előtt készült. A Nemzetközi Űrállomáson 386-os processzorokat használnak, amiket 1985-ben mutattak be. És a Naprendszer határáig, a Plútó közelébe küldött New Horizons űrszondában pont olyan processzor volt, mint az első Sony PlayStationben.

Normálisak ezek? Jó, hogy nem egy kőbaltát gyorsítanak szökési sebességre. Ha ott van nekik ez a rengeteg csúcsminőségű alkatrész, miért használnak elavult eszközöket?

Logikus feltételezés, hogy a New Horizons processzora a hosszú út alatt vált elavulttá, de a start idején űrtechnológiának (hehe) számított. De nem így van. A PlayStation 1994-ben került piacra; a New Horizons 2006 januárjában indult. Már ez is 12 év lemaradás, de nyugodtan kerekíthetjük 20-ra, mivel a szóban forgó 32 bites RISC mikroprocesszor első verzióját 1988-ban mutatták be. De mit keres egy húszéves processzor a szuperszámítógépekkel dolgozó NASA űrszondájában?

A NASA az űrutazások során mindig inkább a biztos, kipróbált és bevált technológiával dolgozott, nem az elérhető legjobbal. Lehet, hogy az R3000 processzor a PlayStationben pixelesen rajzolta ki a háromdimenziós grafikát, de a zongora méretű New Horizonsban a hajtóművek és szenzorok kezelése, illetve az adattovábbítás volt a feladata. Ezek nem olyan számításigényes feladatok; még egy 1988-as processzor is elláthatja őket. A NASA alighanem módosított a csipen, hogy az jobban ellenálljon a kozmikus sugárzásnak, de más változtatást nem végeztek rajta.

A NASA a szuperszámítógépeiben nyugodtan használhat csúcsminőségű processzorokat; ha az egyik meghibásodik, csak kicserélik egy másikra, amit a sarki műszaki boltban vesznek. A Földtől a Plútóig vezető úton nincs se műszaki bolt, se szervizes: ha útközben nem várt hiba lép föl, lehetetlen cserélni az alkatrészt. Ezért a NASA inkább olyanokat használ, amiket kiismerhettek. A megbízhatóság fontosabb a nyers számítási teljesítménynél, és egy alacsonyabb órajelen dolgozó processzor kevesebb energiát is fogyaszt.

A New Horizonsszal nem is volt semmilyen probléma kilenc és fél évig; akkor tíz nappal a cél előtt a szonda egyszer csak elhallgatott. A NASA-nál szívrohamot kaptak, mivel tudták, hogy nem a földi vevőállomásokkal van a baj, hanem a szondával. És csakugyan: az R3000-es processzornak túl nagy megterhelés volt, hogy az elkészült fényképek tömörítése közben kapott utasítást a Plútó megközelítésére. Emiatt a fedélzeti rendszer csökkentett módba kapcsolt, de szerencsére másfél órával később ismét működni kezdett.

Szerencsére a NASA is halad a korral: a tervek szerint az emberi Mars-missziókhoz már az IBM 750FX RISC mikroprocesszort fogják használni, amit 2002-ben mutattak be.

(The Verge | ComputerWorld | IBM)