Az egyetlen gép, ami felszállhatott a terror után 9/11-én, életet mentett

GettyImages-1161323
2018.06.25. 05:45

Amikor 2001. szeptember 11-én két repülőgép csapódott a New York-i World Trade Center ikertornyaiba, majd egy a Pentagon épületébe, az Egyesült Államok történetének legsúlyosabb terrortámadása miatt az ország fölötti teljes kereskedelmi légi forgalmat leállították. A tilalom alatt egyetlen gépet engedtek mégis felszállni, ez a kivétel viszont megmentette egy kígyómarástól haldokló ember életét.

Az akkor 62 éves, guyanai származású Lawrence Van Sertima már négy évtizede foglalkozott kígyókkal, mégse volt soha komolyabb sérülése emiatt. A támadás napján viszont elszenvedte élete első kígyóharapását, ráadásul rögtön egy tajpántól, amely a világ egyik legmérgesebb kígyója, a mérge az izmokat, a vesét és a szívet is megtámadja.

Lawrence Van Sertima egy 2011-as dokumentumfilmben
Lawrence Van Sertima egy 2011-as dokumentumfilmben
Fotó: Ray Morgan / vimeo

Ilyen súlyos mérgezésnél szinte minden perc számít, úgyhogy a balesetet direkt se lehetett volna rosszabbul időzíteni. Mivel a légzár miatt helikopterrel nem szállíthatták, Van Sertimát mentőautó vitte a miami baptista kórházba, 40 percen át. Néhány órán belül az állapota már kritikus volt, a szemén és a száján át is vérzett.

A Miami-Dade megyei tűzoltóságon működik egy kifejezetten kígyómarás-áldozatok mentésére szakosodott egység, a Venom 1. Ők ugyan tartottak is 5 üvegcse ellenmérget kígyómarásokra, de csak olyan polivalens típusút, amely ugyan többféle méreg ellen bevethető, de cserébe alacsonyabb hatásfokkal. Átmenetileg Van Sertimán is segített, de épp csak életben tartotta, mindenképpen szüksége volt a monovalens ellenméregre, amelyet a tajpán mérgéből állítottak elő.

Ilyen anyagot viszont összesen kettő helyen lehetett fellelni az országban: New Yorkban és San Diegóban. Előbbi 9/11 napján nyilvánvalóan teljesen esélytelen volt, így a jóval távolabbi utóbbival próbálkoztak – és az amerikai légügyi hatóság végül csodával határos módon engedélyezte is a felszállást.

A két vadászgép által végigkísért San Diegó-i repülő másnap landolt is Miamiben, a nyugati partról érkező ellenmérget pedig 45 perccel később már be is adták Van Sertimának, aki így végül szerencsése túlélte a mérgezést és felépült. Az egész országot megrázó történelmi terrortámadásról csak néhány nappal később értesült.

Nyitókép: légtérzárról, törölt járatokról tájékoztató felirat a Los Angeles-i reptérre vezető, lezárt autópálya mellett, 2001. szeptember 11-én (Getty Images Hungary)