A római gladiátorok kövérek voltak, és alig ettek húst

További Ma Is Tanultam Valamit cikkek

Az ókori Róma gladiátorait hajlamosak vagyunk szoborszerű, izmos, egyetlen cseppnyi zsírfelesleg nélküli, tökéletes testű férfiakként elképzelni. Ez részben a modern filmes és tévés feldolgozásokból adódik, mint a Gladiátor vagy a Spartacus, de a korabeli ábrázolások is nagyjából ilyennek mutatták őket. Meg hát logikus is: aki élet-halál küzdelmekben tökéletes gyilkológéppé edzi magát az arénában, annak jó eséllyel olyan teste is lesz, hogy a mai élsportolók elbújhatnak mellette.

Csakhogy ez elég távol áll a valóságtól. A római gladiátorok ugyanis alig ettek húst és tejterméket, alapvetően növényi étrenden (főleg gabonán) éltek, és kimondott cél is volt, hogy zsírpárnákkal alaposan felvértezve lépjenek be az arénába harcolni. A korabeli feljegyzéseket (amelyek szerint egyébként a gladiátorok gúnyneve Rómában horderaii, azaz árpaevő volt) megerősítették a modern eszközökkel dolgozó archeológusok is, akik izotópos vizsgálatnak vetettek alá gladiátorcsontvázakat, és ennek alapján tudtak következtetni a harcosok étrendjére.

Ezek szerint a gladiátorok élelme főként gabonára: zabra, árpára, búzára alapozott, emellé sok bab, szárított gyümölcs és elenyésző mennyiségű hús vagy tejtermék jutott (kivéve a nagyobb viadalok előtti lakomákon, ahová a gladiátorokat is meghívták az asztalhoz). Feljegyezték azt is, hogy mindehhez egy faszénből készült elixírt ittak, ami a magas kalcium- és magnéziumtartalma miatt a csontozatuknak tett jót. Aki valaha fogyókúrázott, ennyiből már összerakja a képet: rengeteg szénhidrát, kevés zsír és fehérje, hát ez nem éppen a kigyúrt férfitest és a szálkás izomzat záloga. Meglepetés: a gladiátorok a valóságban tényleg nem úgy néztek ki, mint a Spartacus tévésorozatban. Mármint izmosak és erősek voltak, persze, de jelentős zsírpárnák takarásában.

Szakértők szerint ennek komoly előnyei voltak az arénaharcban, amik simán ellensúlyozták a túlsúlyból adódó lassúságot és kisebb állóképességet. A zsírréteg az enyhébb, felületi sebeknél hatékonyan megvédte a fontosabb ereket és idegvégződéseket. Ráadásul a nem túl súlyos, de látványos és véres sebekkel képesek voltak folytatni a harcot, ami látványosabb és drámaibb küzdelmeket tett lehetővé. Vagyis a kövér gladiátorok fura mód éppen hogy közönségbarátabbak és jobb túlélők voltak, mint lettek volna a plusz háj nélkül.

Na de akkor miért ábrázolták kockahasú, kigyúrt fickókként a gladiátorokat a saját koruk művészei is? Azért, mert az ókori rómaiak és görögök ugyanolyan hiúk voltak, mint mi, és a szobrászok, festők, mozaikkészítők nagyjából mindenkit egy félisten tökéletes testével ábrázoltak, még a híres költőket és filozófusokat is.