A botcsinálta szovjet kém, aki egy föld alatti királyságot keresett Tibetben, és Nobel-díjra jelölték érte

1925-ben egy orosz származású amerikai művész-tudós házaspár, Nicholas  és Helena Roerich, valamit 22 éves fiuk, a katonai akadémista George tudományos expedíciót indított az akkor még jórészt feltérképezetlen, legendák ködébe vesző Tibetbe. Az útjuk 4 éven át tartott, rengeteg térképet készítettek, katalogizálták a helyi állat- és növényvilágot, régészeti lelőhelyeket fedeztek fel, dokumentálták egy csomó népcsoport folklórját és mondavilágát - egyszóval egy sor tudományág számára hasznos és úttörő volt a kutatásuk. Pedig nem ez volt a cél,

Roerichék közvetlenül a kommunista forradalom előtt hagyták el Oroszországot és költöztek New Yorkba. Helena filozófus volt és író, Nicholas festő, régész, és mindkettőjüket erősen vonzotta a spiritualitás és az ezotéria. Miután Helena egy szeánsz alkalmával telepatikus üzenetet kapott egy Morya mester nevű szellemlénytől, hogy keresse meg Shambhala elveszett királyságát, a pár valósággal megszállottja lett a legendás birodalomnak.

Shambhala egy misztikus birodalom, ami egyszerre létezik a spirituális létsíkon és a való világban is; utóbbiban a Föld belsejében elrejtve. Különféle formában, de hisznek benne a hinduk, a buddhisták, és különféle tibeti hegyi törzsek is. A mítoszok egyik közös pontja egy prófécia, ami szerint a Föld népeit egy gonosz király fogja uralma alá hajtani, aki mérhetetlen elbizakodottságában Shambhalát is megtámadja, de ott vereséget szenved, és ezzel a béke és a harmónia csodálatos kora köszönt majd a világra. A 20. század elejének nagyhatalmai aligha hittek a legendában, azt azonban jól mérték fel, hogy Közép-Ázsiában sokan hisznek benne, és ha valaki úgy tudja magát előadni, mint Shambhala felfedezője és szövetségese, az a fél kontinensre kiterjedő, óriási politikai tőkét tud ebből kovácsolni. Ezért aztán sok ország igyekezett expedíciókat, kémeket Tibet hegyei közé küldeni, ami persze nem volt egyszerű, hiszen az ország már akkor is erősen elzárkózott a külvilágtól.

A szovjet kapcsolat

Egy fontos ember azonban tényleg hitt Shambhala létezésében: Gleb Bokii, aki ukrán kommunista forradalmárból lett 1917 után a szovjet titkosrendőrség, a Cseka vezetője. Hogy mennyiben álltak Bokii ügynökei a Helena Roerich-el kapcsolatba lépő rejtélyes jelenés mögött, nem tudni, mindenesetre a nő naplója szerint Morya mester meggyőzte őt, hogy a legendás birodalom felfedezésében a bolsevikok segítségét kellene igénybe venni. “Lenin velünk van” - írta naplójába Helena indulás előtt. Eközben Nicholast a szovjet külügyi népbiztos, Georgij Csicserin kereste meg azzal, hogy Moszkva szívesen szponzorálná a tibeti expedíciót, csak néhány apró kérésük lenne cserébe: minden létező információt a mesebeli birodalom pontos helyéről, illetve a franciák, britek és amerikaiak helyi mozgolódásáról.

Így érkeztek Roerichék 1926-ban, egy rövid moszkvai kitérő után a teájáról híres indiai városba, Darjeelingbe, a Himalája déli lejtőire. Nem voltak éppen kiképzett, profi kémek, viszont a buddhizmusban járatosak voltak, és jó kapcsolatokat ápoltak magával a dalai lámával is, így olyan ajtók is megnyíltak számukra, olyan helyekre engedték be őket, olyan emberekkel tudtak beszélni, akikkel a többi idegen kém sosem. Így aztán a hivatalosan amerikai zászló alatt utazó, de a szovjetek által szponzorált expedíció minden lépését árgus szemekkel figyelték a britek, a franciák, a kínaiak, a japánok, a mongolok, a németek és a biztonság kedvéért az amerikaiak és oroszok is.

Az expedíció pedig csak ment, úttalan utakon, embertelen időjárási körülményekkel dacolva, útonállókkal hadakozva. 35 addig ismeretlen hegyvidéki hágót és több tucatnyi hegycsúcsot és hegyvonulatot térképeztek fel, átvágtak a Góbi-sivatagon, keresztbe-kasul megjárták a Tibeti-fennsíkot, a Himaláját, a Karakorum-hegységet. Hegyibetegség, mérgező növények, barátságtalan helyi törzsek nehezítették a dolgukat.

Az őrület határán

Nicholas Roerich egyszerre két naplót is vezetett az útról, egyet a tudományos felfedezéseknek, és egy személyeset a saját élményeiről. Előbbi végig megmaradt tárgyilagosnak, a flóra és a fauna leírásával, térképekkel. A másikban viszont egyre elborultabb víziókról és ezoterikus tapasztalatokról számol be, egyre többet szerepel benne Shabhala misztikus királya, nehezen értelmezhető versek, és egyre jobban összemosódik benne a valóság különféle víziókkal. Hasonló átmenet vehető észre Roerich festményein is, ahol a fenséges, hófödte hegycsúcsok ábrázolását lassan holdbéli tájak, sosemvolt városok, szellemszerű alakok és ember nagyságú kristályképződmények veszik át.

Megszakadt a kapcsolatuk a szovjet titkosrendőrséggel, de nem találta nyomukat az utat kémeken és helyi kapcsolatokon át követő legalább hat titkosszolgálat sem. Mindenki azt gondolta, hogy Roerichékat elsodorta egy lavina, lezuhantak egy szakadékba, vagy valami hasonló módon, nyomtalanul vesztek oda az isten háta mögött. A következő nyáron aztán váratlanul előkerültek Indiában. Hogy merre jártak, mi történt velük egy éven át, máig nem tisztázott teljesen, vélhetőleg 5 hónapot az egész csapat egy tibeti börtönben töltött, ahol az embertelen körülmények, és a farkasordító hideg miatt többen is meghaltak közülük.

Nicholas naplójának egyetlen értelmezhető bejegyzése van erről az időszakról: azt írja le, hogy valahol az Altáj hegységben találkoztak egy szentéletű remetével, aki megmutatta nekik a titkos bejáratot a föld alatti királyságba. A barlangjáratot azonban egy kőomlás torlaszolta el. Majd ha megérett rá az idő, Shambhala megmutatja magát, az emberek csak ne keressék a kapcsolatot - szólt a misztikus figura állítólagos üzenete az emberiségnek.

Roerichék 1933-ben újabb ázsiai expedícióra indultak, ezúttal Madzsúriába, amerikai színekben, Roosevelt elnök személyes támogatását élvezve. A cél a helyi növényvilág feltérképezése volt, és a rossz talajon, zord időjárási viszonyok között is megélő haszonnövényeket vigyenek vissza Amerikába. Eddigre azonban kiderültek a pár bolsevik kapcsolatai, így végül nem is tértek vissza Amerikába, hanem Indiában telepedtek le, itt vészelték át a világháborút is. Nicholas 1947-ben meghalt, Helena ekkor megpróbált visszaköltözni a Szovjetunióba a fiával, ott az amerikai kapcsolataik miatt minősültek nem kívánatosnak.

Nicholas Roerichet 1929-ben, aztán ‘32-ben és ‘35-ben is béke Nobel-díjra jelölték. Egyszer sem kapta meg.

Shambhala királyságát természetesen azóta sem találta meg senki.