Ki sem robbant a II. világháború, egy magyar könyv már megírta a német vereséget
További Ma Is Tanultam Valamit cikkek
- Csehszlovák kém lehetett a saját halálát eljátszó brit politikus
- A világ leghalálosabb kertjébe csak saját felelősségre és kísérővel lehet belépni
- 50 éves Lucy, a világ leghíresebb fosszilis popsztárja
- Jaj annak a férfinak, aki nem jól udvarol, megeszi a nő!
- Eljárt az idő a nyolc óra felett: négyórás az ideális munkanap
Mire lehet számítani egy 1939 júniusában Magyarországon megjelent kötettől, aminek az a címe, hogy Németország háborús esélyei a német szakirodalom tükrében? Ne feledjük el, ugyan a második világháború még csak három hónap múlva fog kitörni, de már túl vagyunk két magyarországi zsidótörvényen, az Anschlusson, azaz Ausztria német bekebelezésén, ekkorra a németek megszállták Csehországot, a náci Jozef Tiso vezette független Szlovákia is valójában német bábállam, Magyarország visszakapta a felvidéket és megszállta Kárpátalját. Szóval egy ilyen kötet, ami ráadásul át is ment a Teleki-kormány cenzúráján, mi másról is szólhatna, mint arról, amiről akkoriban minden újságcikk és tanulmány és könyv: hogy ezek a háborús esélyek kiválóak, bolond lenne Hitler, ha nem robbantana ki háborút, és kebelezné be az egész kontinenst?
Valójában pont az ellenkezőjéről szólt. A mindössze 33 éves, jogi doktorként diplomázott, tanügyi fogalmazóként dolgozó pécsi Lajos Iván kötete – amelyet később általánosan szürke könyvként emlegettek – a korban meglepő következtetésre jutott: Németországnak nem szabad kirobbantania a második világháborút, és ha ezt megteszi, akkor azt el fogja veszíteni.
Méghozzá azért – folytatta még meghökkentőbb állítással a prognózisát –, mert ha akkor 1939 nyarán elképzelhetetlennek is tűnik, az angolok és a franciák végül össze fognak állnak a szovjetekkel, és az Egyesült Államok is beszáll az oldalukon a háborúba. Vagyis ugyanaz fog történni, mint történt bő húsz évvel korábban, az akkor még Nagy Háborúként emlegetett első világháborúban, állította Lajos Iván, aki már a könyve előszavában is felidézte az antant győzelmét a központi hatalmak fölött:
Mind a saját, mind pedig a szövetséges vezérkar tervei fiaskóval jártak. (...) Amerika állásfoglalását akkor is lebecsültük. Akkor sem hittünk a háborúba való beavatkozásában (...) akkor sem hittük, hogy döntő erővel lesz képes megjelenni a nyugati fronton.
A több tízezres példányban megjelent kötet – a Múltunk egy 2007-es tanulmányában egy hazai kiadásról és nyolc utánnyomásról írnak – arról is szókimondóan ír, hogy „sajtónk egy része, sőt túlnyomó része mesterségesen preparálja közvéleményünket az esetleg kitörő háborúban Németország oldala melletti részvételünkre”. Holott, teszi hozzá „a német politikának olyan céljai is vannak, amelyek nem egyeztethetők össze a magyar érdekekkel”. Erősen kritizálta ezért a szerinte túlzottan németbarát magyar külpolitikát is (ugyanakkor tette azt úgy, hogy túlidealizálta az angolok és főleg a franciák Magyarország iránti rokonszenvét).
A kötet, mint arról Murányi Gábor 2006-os, Egy epizodista főszerepe című könyvében ír, óriási nemzetközi visszhangot váltott ki. A legnagyobb figyelmet természetesen a nácipárti magyar szélsőjobboldalon és a háborúra készülő Németországban. A budapesti német nagykövet július első napjaiban négy, Berlinnek küldött tájékoztatójában is említést tesz a könyvről, de ez téma volt Sztójay Döme berlini magyar nagykövet és Ernst von Weizsäcker német külügyi államtitkár két megbeszélésén is.
A németek azonban hiába szorgalmazták a kötet betiltását a kezdetektől, ez csak egy hónappal a megjelenés után, 1939 júliusában történt meg. Ennek hátterében sokan azt látták, hogy a kötet valójában Teleki tudtával, jóváhagyásával és elképzelhető, hogy konkrét kormányzati támogatással jelent meg.
A kormányfő ekkor már komoly nyomás alatt állt a nyilasok részéről, ellenük és a Volksbund ellen az előbb a Miniszterelnökséghez, majd a kultuszminisztériumhoz tartozó Társadalompolitikai Osztállyal, illetve különféle egyesületeken és szervezeteken – például a Kalot mozgalmon, a Fajvédő vagy a Tűzharcos Szövetségen – keresztül próbált propagandahadjáratot folytatni. Még suttogó propagandát is alkalmazták:
a »suttogók« a budapesti kávéházakban és borbélyüzletekben hivatásszerűen népszerűsítették a kormány intézkedéseit: napi öt pengőért és költségtérítésért három nyilvános fellépésre voltak kötelezhetők
– írja Ablonczy Balázs az idén megjelent Teleki Pál-könyvében (Egy miniszterelnök élete és halála) című könyvében. Ugyanebben a könyvben ír arról, hogy Bajcsy-Zsilinszky Endre egy könyve és egy kiugrott nyilas Szálasiékat leleplező műve mellett „egyes állítások szerint szintén a Társadalompolitikai Osztály finanszírozta” Lajos Iván kötetének megjelentetését.
Az biztos, hogy a nagy szövetséges – ahogy Lajos fogalmaz, „hatalmas szomszédunk” – komoly neheztelését kiváltó kötet szerzője nemcsak az általában egyébként könyörtelen cenzúrát kerülte el, hanem a magyar büntetőjogi felelősségre vonást is. A kötet betiltása után a hazai hatóságok által indult büntetőeljárást ugyanis sosem fejeződött be, írja Murányi Gábor egy 2006-os HVG-cikkben.
A szerzőnek azonban, ha a magyar jogi eljárást meg is úszta, nemcsak egy, hanem két nagyhatalom gondoskodó figyelmét sikerült magára irányítania. Így először 1944-ben, miután a németek megszállták Magyarországot, a nácik hurcolták el Mauthausenbe, ezt a lágert azonban sikerült túlélnie, 1945 nyarán hazatérhetett és minisztériumi tanácsosként kezdhetett el dolgozni. Azonban egy évvel később, 1946 júniusában – szinte napra pontosan hét évvel a szürke könyv megjelenése után – a szovjetek hurcolták őt el, és a gulágról már nem tért haza: a hivatalos iratok szerint 1949 szeptemberében halt meg a kazahsztáni Tartagulban, egy szovjet büntetőtáborban.
A cikk írásához felhasználtam Murányi Gábor Egy epizodista főszerepe - Lajos Iván történész élete és halála című könyvét (Noran Kiadó, 2006.) és a szerző HVG-ben írott cikkét, Ablonczy Balázs Teleki Pál-könyvét (A miniszterelnök élete és halála, Jaffa Kiadó, 2018.), valamint Pritz Pálnak a Múltunk folyóirat 2007. 3. számában megjelent írását (Lajos Iván élete és halála).
(Borítókép: Észak-Erdély, Maros-part, 1944. / Fortepan)
Rovataink a Facebookon