A nő, aki a hajával segített megnyerni a második világháborút
További Ma Is Tanultam Valamit cikkek
- Ingadozó, de örök vonzerővel bír a Föld mágneses tere
- Perzselő hőség uralkodik rajta, mégis jég fedi a Naphoz legközelebb eső bolygót
- Szó szerint halálra tudjuk magunkat nevetni, többen megjárták már
- Módosult génjeik vannak a lustáknak, de nem kell ebbe beletörődni
- Tíz hónapon át földet sem érnek, mégis élnek és virulnak
Mary Babnik Brown sose volt katona, a maga különleges módján mégis kivette a részét a második világháború sikeréből. Az amerikai nő ugyanis 1944-ben a saját haját adományozta a hadseregnek. Az ugyanis éppen ideálisnak bizonyult az amerikai bombázók bombacélzójának célkeresztjéhez.
A szlovén bevándorlók gyerekeként született Mary táncosnőként dolgozott a coloradói Pueblóban. 1943-ban egy helyi újságban felfigyelt egy hirdetésre, amelyben a kormány háborús célra keresett hajat. Hogy mire, azt nem közölték, de elég specifikus feltételeket szabtak: a hajnak szőkének kellett lennie, legalább 56 centiméter hosszúnak, és fontos volt, hogy olyan legyen, ami se semmilyen vegyszeres kezeléssel, se hajsütővassal vagy más hasonlóan roncsoló eszközzel nem találkozott még soha.
A Norden bombacélzó készüléket a B-17-es, B-24-es és B-29-es bombázókon használták a bombák pontos célba juttatásához. Az amerikaiak olyan féltve őrzött műszaki titokként kezelték, hogy csapdákkal rakták körbe, amelyeket a legénységnek fel kellett robbantania, ha úgy tűnt, hogy a repülőgép az ellenség kezére kerülhet.
A célkereszttel viszont eleinte bajban voltak a mérnökök. Mivel a műszernek igen viszontagságos időjárási körülményeket kellett kiállnia, ahol a pontossága egy hajszálon múlhat, jól meg kellett válogatni a felhasznált anyagokat. Eleinte a fekete özvegy pókhálójával is próbálkoztak, de az se bírta a nagy hőmérséklet-ingadozást. A kutatások végül arra jutottak, hogy a kezeletlen szőke emberi haj a legstrapabíróbb anyag, amely szóba jöhet. (Érdekesség, hogy a célkereszt angol neve egyébként crosshairs, ami pontosan azt jelenti, hogy egymást keresztező szőr- vagy hajszálak, így a megoldás végül is adta magát.)
Kincs, ami tincs
A kormány tehát hajdonor keresésébe fogott. Brownnak pedig volt mit adományoznia: az akkor 37 éves nő még soha nem vágatta le a haját, így az már 86 centiméter hosszú volt, és még mosáskor is csak szappant látott. Általában a feje köré tekerve, befonva hordta, de ha kiengedte, már a térdéig ért.
Eleinte csak mintát küldött, de amikor kiderült, hogy a haja megfelel a célnak, belement, hogy levágják, ami 1944-ben meg is történt. Az eset eléggé megviselte, utána két hónapot sírt végig, de fizetséget nem fogadott el a hajadományért, mert a hozzájárulást honleányi kötelezettségnek tekintette. Ő volt az első nő, aki a haját adta a hazáért.
Azt nem tudta, hogy pontosan mire kellenek a tincsei. Azzal tisztában volt, hogy háborús célra, de csak annyit mondtak neki, hogy valamilyen meteorológiai mérőeszközben fogják felhasználni. Ez egyébként igaz is volt, mert a célkereszt mellett a páratartalom mérésére használt eszközbe is beépítették, a mérési adatokat pedig repülőgépek és más hadi felszerelés tervezéséhez használták fel.
Ő is csak bő negyven évvel később, 1987-ben tudta meg a részleteket, amikor Ronald Reagan elnök írt neki a 80. születésnapján, hogy megköszönje a hazának tett szolgálatát. 1990-ben egy kitüntetést is kapott a Coloradói Repüléstörténeti Társaságtól. 1991-ben halt meg, és még abban az évben Pueblo városa is tisztelgett előtte: az otthonában a 84. születésnapját, 1991. november 22-ét Mary Babnik Brown Nappá nyilvánították.
Rovataink a Facebookon