Miért lett az emberiség hatoda pár ezer év alatt kék szemű?

További Ma Is Tanultam Valamit cikkek

Az általános hiedelemmel szemben két kék szemű szülőnek is lehet barna szemű gyereke. Igaz, ez meglehetősen ritka eset, egy génkifejeződési hibának köszönhetően következik be időnként, de arra rámutat, hogy a szemszín öröklése jóval bonyolultabb annál, mint ahogy azt általában tanítják.

A mendeli örökléstan egyik legismertebb példája a szemszín. Eszerint a szem színe a két szülőtől örökölt egy-egy géntől függ; mint tudjuk, közülük a barna a domináns, a kék pedig a recesszív allél, vagyis csak akkor lesz valakinek kék szeme, ha az apjától és az anyjától is a „kék gént” kapja meg – minden más esetben barna lesz a szeme (de az örökléstől függően hordozója maradhat a kék szemnek, így neki is van esélye arra, hogy kék szemű utódja legyen.)

A szemszín genetikai háttere azonban ennél a valóságban komplexebb. Az újabb kutatások szerint két gén játszik benne meghatározó szerepet. Közülük az OCA2 jelzetű az, amely korábban is ismert volt, de a hozzá közel álló HERC2 gén szintén meghatározza a szem színét, ugyanis ez utóbbi segíti vagy blokkolja az OCA2 kifejeződését. A két gén hatása függetleníthető.

Miközben a szemszín genetikai átörökítéséről egyre többet tudunk, a kapcsolódó evolúciós magyarázatok továbbra is elég spekulatívak. A fő kérdés, hogy miért terjedhetett el a kék szem annyira, hogy ma több mint egymilliárd embernek, az emberiség bő hatodának kék szeme van. Eredetileg ugyanis a Homo Sapiens – legközelebbi főemlős rokonainkhoz hasonlóan – barna szemű volt, a kékszem-mutáció csak 6-10 ezer évvel ezelőtt, evolúciós léptékben tehát a közelmúltban jelent meg.

A kék mutáció felbukkanását a Fekete-tenger környékére helyezik, de a jelek szerint viszonylag gyorsan elterjedhetett. Pár éve tudományos szenzációt jelentett, amikor sikerült kimutatni egy 7000 évvel ezelőtt, az Ibériai-félszigeten élt ember csontmaradványaiból, hogy szintén kék génekkel rendelkezett. Az illető sötét bőrű és kék szemű volt, ami azon kívül, hogy manapság viszonylag ritka kombinációnak számít, ellentmondott a szokásos feltételezésnek, mely szerint a világos bőrszín és a kék szem evolúciósan összekapcsolódott. A kék szem eszerint valószínűleg hamarabb jelent meg, mint a világos bőr. Pedig mindkettő a pigmentációval függ össze, méghozzá a sötét bőrért, hajét és szemért is felelős melanin alacsony szintjével.

A spanyolországi leletként elhíresült 7000 évvel ezelőtti ember ugyanazzal az OCA2 génvariációval rendelkezett, mint a ma élő összes kék szemű ember – dán kutatások ugyanis azt állapították meg, hogy a világ különböző tájain élő kék szeműek egyetlen mutációt visznek tovább. Végső soron mindannyian ugyanattól a génátörökítésben sikeres egyetlen őstől származnak.

A kék szem elterjedésének egyik lehetséges magyarázata éppen a szexuális vonzerő. Bár objektív mércét nem nagyon lehetne felállítani, de tény, hogy a ritka vonások népszerűek a párválasztásnál – míg a sok kék szemű által lakott Angliában a barna modellek keresettek, Brazíliában éppen fordított a helyzet.

És ha a vonzalom helyett a féltékenység áll a háttérben? Egy kiegészítő hipotézis szerint a kék szem elterjedéséhez az is hozzájárulhatott, hogy általában azért elég jól működik apasági tesztként: ha a kék szemű férfiak (ha összességében kisebbségben vannak a társadalmukban) kék szemű nőt választanak, biztosabbak lehetnek benne, hogy tényleg tőlük van a gyerek.

Ez ugyan inkább csak gondolatkísérletnek jó, de legalább kínál valamit arra, hogy milyen evolúciós előnyei lehetnek a szemszín mutációnak. Erre több más versengő hipotézis is született, köztük olyanok, melyek az alacsony pigmentáció előnyeit emelik ki a magasabb szélességi körökön: jobb D-vitamin-felvétel a kevesebb napfényből, vagy akár – a kék fény eltérő érzékelésének köszönhetően – jobb cirkadián ritmus, végső soron tökéletesebb fiziológiai-pszichológiai alkalmazkodás az északi körülményekhez. Egyik magyarázat mögött sincsenek azonban igazán meggyőző bizonyítékok. Az kétségtelen, hogy Észak-Európában meghatározó a kék szem, Ázsia északi népeinél azonban lényegében teljesen hiányzik. Jellemző viszont jóval délebbre például a kurdoknál és a csecsenek is.

Nem a földrajzi körülmények teremtették meg a kék szemet, de az azért elmondható, hogy itt az legalábbis nem jelentett hátrányt – szemben mondjuk Afrikával, ahol a pigmenthiány komoly szelekciós hátrány a napfénybesugárzás miatt. A kék szem tehát nem feltétlenül szelekciós előny, de északon legalább nem is okoz problémát – hogy ennek van-e köze általánosabb civilizációs folyamatokhoz, például a mezőgazdaság elterjedéséhez és az ezzel együtt járó újfajta étrendhez, még viták tárgya.