A vadnyugati bankrablás csak egy hollywoodi mítosz

2019.02.11. 05:14

Megvan minden westernfilm klasszikus és szinte kötelező jelenete, amikor a törvényen kívüliek belovagolnak a poros kisvárosba, némi lövöldözés kíséretében befáradnak a bankba, dinamitrudakkal felrobbantják a széfet, majd lelépnek a zsákmánnyal? Azt gondolhatnánk, ez mindennapos eset volt a vadnyugaton, mint a pisztolypárbajok, az indiánok által kifosztott postakocsik és a kocsmai verekedéssé fajuló pókerpartik. A hollywoodi hagyomány tükrében elég meglepő eredményt hozott a Foundation for Economic Education alapítvány kutatóinak vizsgálata, akik a 19. század második felének amerikai bankrendszerét térképezték fel. Azt találták, hogy az 1859 és 1900 közötti időszakban, amelyet a vadnyugat aranykorának is szokás tartani,

összesen 7 darab bankrablás történt a Missouri–Minnesota–Texas vonaltól nyugatra, vagyis a klasszikus Vadnyugaton.

Vagyis a korabeli adatok, bűnügyi és pénzügyi statisztikák szerint – amelyek egyébként más témákban rendre elég pontosnak bizonyulnak – a vadnyugat legsűrűbb éveiben a Kaliforniától Texasig húzódó hatalmas területen nagyjából ötévente történt egy bankrablás. Tegyük mellé a friss adatokat: az FBI összesítése szerint 2017-ben Amerikában 3937 bankot raboltak ki. (További érdekességek: bankrablásra a legnépszerűbb nap a péntek és a hétfő; a legveszélyesebb állam Kalifornia, ahol 391 eset volt egy év alatt, a legbiztonságosabb Wyoming és Vermont 1-1 rablással; a fekete férfiak éppen 1837-tel több rablást követtek el, mint az ázsiai nők.)

De vajon miért volt ilyen kevés bankrablás egy olyan korban, amikor szinte minden porfészekben volt bank, általános volt a fegyverviselés, és nem túl népszerű a magántulajdon szentségének eszméje? A megoldás két részből áll:

  1. Nem volt olyan egyszerű egy bankot kirabolni.
  2. Mást viszont igen.

A vadnyugati városokban a bankok jellemzően a főutcán vagy főtéren, de mindig központi helyen voltak, általában rögtön a seriff hivatalának szomszédságában. Az épületek alaposan megerősítettek voltak, az értékeket tároló széfek pedig nehezek és masszívak. Elvinni őket lovon nem nagyon lehetett, feltörni hosszadalmas volt, robbantással kinyitni pedig a modern plasztik robbanóanyagok előtti korban kész orosz rulett: vagy épségben maradt a széf gyomrában a pénz és az arany, vagy nem. Elég problémás volt a zsákmánnyal lelépni is. A leghíresebb vadnyugati bankrablás, Butch Cassidyék telluride-i akciója azért sikerülhetett, mert a rablók előre gondosan megtervezték a menekülési útvonalat, és több ponton is kipihent lovakra tudtak váltani, így lerázva az üldözőiket.

A bankok tehát kockázatos és nehéz célpontnak számítottak. Ellenben a vonatok és postakocsik szinte tálcán kínálták magukat: a puszta közepén, meglepetésből lehetett lecsapni rájuk, a bankokhoz képest szinte védtelenek voltak, és az akció végén csak el kellett lovagolni a naplementébe, üldözők nélkül. A törvényen kívüliek pedig nyilván a kisebb ellenállás irányába mozdultak, és olyasmiket raboltak ki, ahol kisebb volt az esélye, hogy otthagyják a fogukat.

Butch Cassidy és a Sundance Kölyök éppen azért lett élő legenda (aztán persze rövid úton elveszítették az „élő" jelzőt, ahogy a Paul Newman és Robert Redford nevével fémjelzett filmben is láthattuk), mert ők egyáltalán bele mertek vágni olyan őrültségbe, mint egy bank kirablása. A vadnyugat történetének már említett hét bankrablásából kettőt az ő bandájuk követett el. A bankrablás mítoszát aztán Hollywood és a westernfilmek – amelyek már a némafilmes korszakban iszonyú népszerűek voltak – betonozták be a köztudatba mint a vadnyugati élet visszatérő epizódját.

Az 1920-as évek közepétől, az autó elterjedésével és az úthálózat kiépülésével megoldódott a bankrablók egyik legnagyobb problémája, a lelépés kérdése, hirtelen fellendült az iparág. A rablók jellemzően az államhatárok mentén levő városokat célozták meg, hogy aztán autóval a szomszédos államba átjutva integethessenek az üldözőknek, akiknek odaát már nem volt joguk a letartóztatásra. Azóta sokat változott a világ, míg eljutottunk az évi 4000-es átlaghoz bankrablások terén (és ez már jelentős javulás eredménye, tíz évvel ezelőtt még 6000 volt ez a szám). A több eset viszont jóval kevésbé erőszakos: a 2017-es bankrablásokat összesen 11 halálos áldozattal sikerült megúszni, közülük nyolc maga az elkövető volt. Az eseteknek csak kevesebb mint egynegyedében dördül el lőfegyver, általában elég a sima fenyegetőzés is: