Egy képviselő anyjának köszönhetik az amerikai nők a szavazati jogot

Az Egyesült Államok alkotmányának 19. kiegészítése állami és szövetségi szinten is megtiltja, hogy nemi alapon korlátozzák a választójogot, magyarul garantálja, hogy a nők is szavazhatnak. Ma ez már alapvető jog, de hosszú út vezetett idáig.

A kiegészítést eredetileg már 1878-ban a kongresszus elé vitte egy Aaron A. Sargent nevű szenátor, de bő négy évtizeden át nem sikerült elfogadtatni: bár többször terítékre került, újra és újra leszavazták. Végül hosszas jogegyenlőségi csatározás után 1919 májusában előbb a képviselőház, majd júniusban a szenátus is megszavazta az alkotmánymódosítást.

Már csak az akkori 48 állam háromnegyedének, 36 államnak kellett ratifikálnia, hogy a női választójog hivatalosan is elfoglalja helyén az alkotmányban. 1920 nyarára 35 állam be is állt az ügy mögé, de még hiányzott egy utolsó jóváhagyás. Ezért négy további államban kezdeményeztek rendkívüli ülést, hogy szavazzanak a kérdésről, de ebből háromban már az ülést se tartották meg.

A negyedik Tennessee volt. Ott az állami szenátus rá is bólintott a kiegészítésre, de a képviselőházban megrekedt az ügy, és hosszú vita kezdődött. Végül szavazásra bocsátottak egy indítványt a kérdés elnapolásáról, ami azt jelentette volna, hogy az a közelgő választások után kerülhetett volna csak újra elő, vagyis jó időre lekerült volna a napirendről. A szavazás eredménye 48-48 lett, majd újraszámlálás következett, de ez is döntetlennel zárult. Erre a házelnök elővette magát az eredeti kérdést, vagyis a halasztás után magáról az alkotmánykiegészítésről következett szavazás.

A képviselők között ült a mindössze 24 éves republikánus Harry Burn is, aki két évvel korábbi megválasztásával az állami törvényhozás legfiatalabb tagja lett. Burns egészen addig a női szavazati jog elutasításának stabil támogatója volt. Az ominózus szavazás előtt viszont levelet kapott édesanyjától, Phoebe Ensminger Burntől.

Éljen a női választójog, szavazd meg! Ne hagyd őket kételyek közt. Figyelemmel követtem néhány ellenző beszédet. Keserűek voltak. Vártam már, hogy kiderüljön, te hol állsz, de még semmit nem hallottam

– állt a finoman számonkérő levélben, amely azzal a felszólítással zárult, hogy Harry "legyen jó fiú" és tegye hozzá a magáét a kiegészítés ratifikálásához.

Burn kezében anyja levelével, kabátján a női szavazati jog elutasítását szimbolizáló vörös rózsás kitűzővel érkezett a döntő ülésre. A kérdés elnapolását még mindkétszer támogatta, de amikor magáról a női szavazati egyenlőségről kellett dönteni, belátta, hogy nem tudja tovább halogatni az anyja által elvárt kiállást, és társait is meglepve megszavazta a kiegészítést. Azon a napon, 1920. augusztus 18-án az Egyesült Államok alkotmányába emelte a nők szavazati egyenlőségét.

A szavazás eredménye, illetve Burn döntése egyes visszaemlékezések szerint olyan nagy felháborodást váltott ki az ellenzőkből, hogy a fiatal képviselő a törvényhozás nashville-i épületének padlásán bujdosva volt kénytelen kivárni a haragos tömeg lecsillapodását. A következő napon viszont megvédte a szavazatát, nyíltan kiállt a női választójog mellett – és édesanyja szerepét sem hallgatta el:

Tudom, hogy egy fiúnak mindig az a legbiztosabb, ha megfogadja anyja tanácsát, és az én anyám azt akarta, hogy a ratifikálás mellett szavazzak

– mondta.