70 ezer rocker gyűlt össze a Diszkó Elpusztításának Éjjelére

GettyImages-149272804
2019.04.08. 05:14

A hetvenes évek vége a könnyűzenében a diszkó aranykora volt. Az évtized elején még a feketék, a latinók és a meleg szubkultúra zenéjének számító diszkó 1977-ben, a Szombat esti láz mozis sikerével robbant be, aztán jött a Bee Gees, a Village People, a Jackson 5, Donna Summer és a többiek, és hamarosan diszkózene folyt a csapból is. A népszerűségi hullámmal párhuzamosan lett egyre gyűlöltebb a diszkójelenség a punkok és a rockerek között: szórakozóhelyek és rádiók önmeghatározósa lett az anti-diszkó, és ikonikus ruhadarab a “Disco sucks” feliratú póló.

Bár a diszkót elsősorban azzal kritizálták, hogy üres, értéktelen és a fogyasztói társadalom agymosásának tünete, ironikus módon a diszkóellenes divatból is remek üzletet tudtak csinálni ügyes vállalkozók. Ennek hírhedt példája volt 1979 július 12-én a Diszkó Elpusztításának Éjszakája.

A történet a Chicago White Sox baseballcsapatával kezdődik, aminek abban az évben elég gyenge szezonja volt, a stadionjuk, a 44 ezer fős befogadóképességű Comiskey Park pedig 10-15 ezres átlagos nézőszámmal vegetált. A csapat tulajdonosa, Bill Veeck már a negyvenes évek óta ismert volt arról, hogy meglepő attrakciókkal dobja fel a meccseket és a nézőszámot, és a szezon felénél a Detroit Tigers elleni dupla rangadót is egy ilyennel akarta megmenteni az érdektelenségtől. Ehhez Steve Dahl rádiós DJ-t kérte fel, aki akkoriban a chicagói 97.9 WLUP csatorna sztárja volt, és a diszkóellenes kirohanásaival komoly rajongótábort gyűjtött maga köré.

DAHL PEDIG MEGHIRDETTE A KÉT MECCS KÖZTI ESTÉRE A DISZKÓ ELPUSZTÍTÁSÁNAK ÉJSZAKÁJÁT.

Az alaposan behirdetett esemény lényege az volt, hogy a meccsre jelképes áron (98 centért) juthatott be az, aki magával hozott egy diszkólemezt és bedobta a bejáratnál elhelyezett konténerbe. A terv az volt, hogy a konténert az első meccs után a pálya közepén felrobbantják, ezzel szimbolikusan elpusztítva magát a diszkó műfaját is.

Veeck úgy számolt, a rádiós promócióval együtt úgy 20 ezer nézőt tudnak majd becsalogatni a meccsre, de azért minden eshetőségre számítva 35 ezres közönségre méretezett biztonsági személyzettel készültek az estére. Hamar kiderült, hogy erősen alábecsülték Dahl népszerűségét, a stadion a meccs kezdetére zsúfolásig megtelt, bő 50 ezres tömeg várta a csapatokat. Sőt, még a stadionon kívül is rekedt a becslések szerint 20 ezer ember, akik mind a diszkó pusztulása miatt jöttek. Az embermagasságú lemezes konténer gyorsan tele lett, a türelmetlen – és a baseball iránt nem feltétlenül elkötelezett – rockerek pedig a meccs alatt azzal kezdtek el szórakozni, hogy lemezekkel dobálták a játékosokat a pályán.

A mérkőzés mindenesetre különösebb atrocitások nélkül lement (a történelmi hűség kedvéért: a Detroit nyert 4:1-re). A lefújás után becipelték a konténert a pálya közepére, és hangos üdvrivalgás és “disco sucks!” kántálás közepette megjelent maga Dahl egy katonai dzsipen, tábornoki egyenruhában, rohamsisakban. A robbantás után a tömeggel már nem lehetett bírni, áttörték a kordonokat, berohantak a pályára, és törni-zúzni kezdtek. Dahl és a stábja elmenekült a helyszínről, ahol spontán tömegverekedések alakultak ki a pályán és a nézőtéren egyaránt.

A chicagói rohamrendőrség teljes tömegoszlató felszereléssel nagyjából fél óra múlva jelent meg, de addigra már annyira leamortizálták a pályát, hogy a másnapra tervezett második meccset már meg sem tartották. Harminc ember került kórházba, negyven pedig letartóztatásba, de a randalírozó rockerek túlnyomó többsége a buli után egyszerűen lelépett.

Bár a korabeli sajtó a nácik könyvégetéseihez hasonlította az esetet, és több cikk szólt az esemény homofób és rasszista felhangjairól is, a diszkó egy kicsit valóban elpusztult a baseballstadion gyepén tátongó kráterben. A műfaj népszerűsége zuhanni kezdett (persze nyilván nem a chicagói rockerbuli miatt, amúgy is fáradóban volt már a stílus), és 1980 már a country éve volt az amerikai könnyűzenében.

Dahl ma 64 éves, a rádiós karrierjéről a 2010-es években állt át az internetre, azóta podcastokat készít és menedzsel. Bill Veeck 1986-ban meghalt, a fia, Mike a Charleston Riverdogs baseballcsapat tulajdonosaként 2014-ben Justin Bieber- és Miley Cyrus-relikviák nyilvános elpusztításával próbálta reklámozni a csapata egyik meccsét, kevés sikerrel.