A római császár, akinek a bulijain mindenki a haláltól rettegett

Az ókori Római Birodalomról mindenki megtanulta az iskolában, hogy nem vetették meg a nagy bulikat, de Domitianus császár olyan összejöveteleket tartott, amelyek a szórakozás egy teljesen új műfaját teremtették meg. Az ő bulijain minden meghívott az életéért rettegett.

Domitianus nem volt éppen közkedvelt uralkodó, nem is akart az lenni, ő abban hitt, hogy az abszolutisztikus törekvéseivel járó ellenállást terrorral lehet a legjobban leverni, és egyébként is az a legjobb, ha mindenki retteg tőle. Vagyis nem mindenki, ugyanis a katonáknak megemelte a fizetségét, így a hadsereg mellette állt, a népnek pedig játékokat és ajándékokat osztogatott, így ők is elégedettek voltak vele.

Aki pedig egyik táborba sem tartozott, az retteghetett. 93-ban legalább 11 consularist kivégeztetett, a sztoicizmus követőit száműzte. Retteghettek, akik köztársasági érzelmű megnyilvánulásokat hangoztattak, de a filozófusokat is kitiltotta a fővárosból, majd 94-ben a keresztények is erre a sorsra jutottak. Zsidó- és keresztényszimpátiája miatt a császár a rokonát, Flavius Clemenst is kivégeztette. Az első kivégzéshullámot a seianusi időkre emlékeztető besúgórendszer, felségsértési perek és újabb kivégzések, száműzések és vagyonelkobzások követték.

Na meg a rettegős bulik

A császár híres volt a halálos ítélettel felérő összejöveteleiről. Olyan bulikat is tartott, amelyeken néha elengedett egy-egy oroszlánt vagy leopárdot a résztvevők között, aztán jót szórakozott azon, hogy az állat elfogyaszt néhány meghívott ismerőst.

Az egyik leghírhedtebb összejövetelét 89-ben tartotta, amikor minden egyes meghívott biztos volt abban, hogy az este folyamán meg fog halni. A bankettre megérkezve a vendégek azt látták, hogy az egész termet a mennyezettől a padlóig feketére festették, és csak sírlámpák világították meg. Az étkezős kanapé mellett minden meghívottat várta a saját sírköve, rajta a nevével. A felszolgálókat halálon túli démonoknak öltöztették, és fekete tányéron hordták be a fogásokat. Maguk az ételek nem az ilyenkor szokásos menüsorok voltak, hanem csakis olyanok, amiket egyébként az isteneknek áldoztak temetések alkalmával. Mivel ebben az időben még nem volt divatos a maihoz hasonló halloweenbulikat tartani, így

Egyébként ebben azért is voltak ennyire biztosak, mert Domitianus híres volt arról, hogy nagyon könnyen ki tudott nála esni valaki a pixisből, és ezért általában az életével fizetett, ezért senki nem merte megkockáztatni, hogy ne menjen el a császár bulijába.

De ez a buli végül nem torkollott vérengzésbe, annak ellenére, hogy egész éjszaka rettegtek a meghívottak. Reggel végül egy küldönccel megüzentette a császár, hogy az egybegyűltek megtarthatják a sírkövüket, amely egyébként ezüstből készült, és búcsúajándékként kapnak egy-egy rabszolgafiút is, aki segít majd hazacipelni az értékes sírkövet.

Később is tartott olyan “memento mori” összejöveteleket, ahol a meghívottak kis bronz csontvázakat kaptak, hogy ne feledjék a halandóságukat. A feljegyzések szerint ezek a bulik leginkább arra szolgáltak, hogy tudatosítsák a meghívottakban, hogy bármikor megölheti őket az uralkodó, ezért érdemes folyamatosan rettegniük.

Végül Domitianusszal egy szenátori berkekben szövődő összeesküvés végzett, amelyben felesége és számos előkelőség részt vett. 96. szeptember 18-án magántitkára gyilkolta meg a császárt, és a szenátus még aznap a trónra emelte egyik bizalmasát, a konspirációban feltehetően részt vállaló Marcus Cocceius Nervát.

(Borítókép: The Dance of Death. Fotó: Wikimedia Commons)