Az egypetéjű ikrek az utolsó porcikájukig tök ugyanúgy néznek ki, és ha nem segítenek más frizurával, arcszőrzettel, vagy éppen azzal, hogy az egyik kicsit meghízik, a legközvetlenebb környezetüknek is nehézséget okoz a megkülönböztetésük. Persze, hiszen azonosak a génjeik, vágja rá erre az ember, még a bűnügyek felderítésénél használt DNS-azonosítás sem tudja megkülönböztetni őket (bár ez ma már nem teljesen igaz).
Na de mi a helyzet a másik, sokkal régebbi azonosítási módszerrel, az ujjlenyomattal? Azok is egymás tökéletes tükörképei az egypetéjű ikreknél?
Nos, az a helyzet, hogy az ujjlenyomataik ugyan jobban hasonlítanak mint két véletlenszerű emberéi, de nem teljesen ugyanolyanok, egyértelműen meg lehet különböztetni őket mikroszkóp alatt.
Az ujjlenyomataink ugyanis a génjeinktől függetlenek, az anyaméhben alakulnak ki, részben a környezeti hatások által alakítva, részben teljesen véletlenszerűen (utóbbiban hasonlítanak az anyajegyekre, általában azok is véletlenszerű mutációk eredményei, és mint ilyen, nem azonosak az egypetéjű ikreknél). Hogy pontosan hogyan alakul ki a mintázat, nem teljesen ismert, hatással lehet rá a magzat testhelyzete, mozgása, az őt érő stresszhatások, a köldökzsinór hossza, és nagyjából bármi, ami az anyaméhben történik. Logikus, hogy az ikrekkel nem 100%-ban ugyanaz történik, még ha ugyanazzal a DNS-sel indulnak neki az életnek, és meg is osztoznak az anyaméhen 9 hónapon át.
Hogy egyáltalán minek van ujjlenyomat, szintén nem egyértelmű. Sokáig az volt a tudományos közmegegyezés, hogy segíti a tárgyak biztos megfogását, de az utóbbi években ezt kísérletekkel cáfolták. Most a legesélyesebb magyarázatnak az tűnik, hogy a tapintás érzékenységét növeli és így ad evolúciós előnyt az apró bőrredők mintázata a teljesen sima bőrhöz képest.
Ujjlenyomata egyébként nem csak az embernek van, de a csimpánzoknak, gorilláknak, sőt, a koaláknak is. Utóbbi a leginkább zavarbaejtő, egyrészt azért, mert a koalák elég messze vannak tőlünk evolúciós értelemben, másrészt a méret és a mintázatok is szinte tökéletesen egyeznek az emberi ujjlenyomatokkal. Valószínűleg minden rendőrségi helyszínelő legrosszabb rémálma, hogy egyszer egy állatkertben a koalák ketrecében történik egy bűntény, ahol az állatok ujjlenyomatait képtelenség megkülönböztetni az emberekéitől.
További érdekes kérdés, hogy egy halottnak van-e ujjlenyomata. Micsoda hülyeség már a felvetés is, gondolja most ön, hát persze hogy van, a bőr mintázata a halál után sem tűnik el az ujjbegyünkről még jó ideig. Ez persze igaz, viszont a modern kor leggyakoribb ujjlenyomat-ellenőrzése, az okostelefonok szenzora számára a halott ujjlenyomat láthatatlan. Ennek az az oka, hogy ezek a szenzorok nem optikai alapon működnek, hanem bőrellenállás alapján azonosítják a mintázatot. Ahol az ujjlenyomaton a barázdák futnak, a bőrünk nem érintkezik a szenzor felületével, nagyobb az ellenállás. Ennek a megméréséhez viszont szükséges a testünk termelte szuperalacsony mennyiségű elektromosság - ami természetesen megszűnik, amint beáll a halál. (Persze a halottól hagyományos módon levett ujjlenyomattal és némi trükközéssel ez a probléma is kikerülhető.)